Éneklő Ifjúság debreceni és Hajdú-Bihar megyei minősítő hangverseny 2013.04.13.

image

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA és szakmai elődei a "Magyar Kórus," valamint a "Bartók Szövetség" 1934 óta szervezi az "Éneklő Ifjúság" hangversenyeket, amely azóta élő mozgalommá terebélyesedett. 2014 tavaszán az Éneklő Ifjúság 80. évfordulóját ünnepelhették. A Szövetség Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottsága fontosnak tartja, hogy az Éneklő Ifjúság Napja (az első Éneklő Ifjúság hangverseny emlékére április 28.) kapcsán kialakult hagyomány folytatódjék. Mindenekelőtt legfontosabb maga az éneklés, a megszólaló zenemű. A tiszta intonáció, a zene által igényelt hangszín, a homogén, dinamikailag árnyalt, kifejező éneklés, s az érthető szövegmondás is a legfontosabb feltételek közé sorolandó. A precíz ritmus, a jó tempó, a harmóniai egység, az adott szólamarányok kialakítása - mely az illető műtől, de még az előre kipróbált hangversenyterem akusztikájától is függhet - a hatás fontos alkotóeleme. Összefoglalóan: a stílusos zenei hangzás a minősítés mindenkori alapja. A minősítés fontos szempontja a műsor szerkesztése. Különböző korok, stílusok művei a kórus sokoldalúságáról tehetnek tanúságot. Lehetőség szerint különböző szerzők műveiből álljon a műsor és mindenképpen kívánatos a karakterbeli változatosság.

The Association of Hungarian Choirs and Orchestras - organized by the " Singing Youth " concerts and professional KÓTA predecessors of the " Hungarian Choir " and " Bartok Association " since 1934 , which has since grown into a movement alive. In the spring of 2014 Singing Youth 80 anniversary to celebrate . The Alliance of Youth and Music Education Vocational Committee considers it important that formed the Singing Youth Day ( Singing Youth of the first concert to commemorate April 28 ) in connection with tradition to continue. Above all, the most important of his singing , you hear a piece of music. The pure intonation , timbre demanded by the music , the homogeneous , dynamically nuanced , expressive singing , and clear text saying is classified as the most important criteria. The precise rhythm , a good tempo , harmonic unity, the creation of a voice rates - which said Mutola , but I tried the pre- concert hall acoustics so forth - the effect is an important component. In summary, this stylish musical sound basis for the current rating. The rating is an important aspect of the editing program . Different ages, styles works may bear witness to the choir versatility . If possible, stop the program works by various authors and is highly desirable in a variable character.

Title(s), language
is part of nem releváns
relation http://www.dehir.hu/kultura/ujra-dalra-fakadnak-a-diakok-debrecenben/2013/04/12/
relation http://www.dehir.hu/kultura/ujra-enekel-az-ifjusag/2011/04/07/
relation http://www.youtube.com/watch?v=Lq14of6_9C8
relation http://www.fejedelmekutja.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=73:hajdu-bihari-zenei-egyesuelet-debrecen-enekl-ifjusag&catid=23:jo-gyakorlatok&Itemid=30
has part nem releváns
has version nincs
is version of nincs
language hungarian
Subject, content, audience
subject Éneklő ifjúság minősítő hangverseny Debrecenben, 2013
usertag Éneklő Ifjúság debreceni és Hajdú-Bihar megyei minősítő hangverseny
Hajdú-Bihari Zenei Egyesület
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
DMK Belvárosi Közösségi Ház
Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola
Lilla Téri Általános Iskola,
Svetits Katolikus Óvoda és Iskola
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Ady Endre Gimnázium kórusa
Fazekas Mihály Gimnázium kórusa
Bene Edit, a polgármesteri hivatal humán főosztályának vezetője
Ordasi Péter főiskolai docens, Artisjus-díjas karnagy
audience recommended for children (ages 0-13 )
audience general
audience researchers
audience general
Creators, contributors
creator DMK Belvárosi Közösségi Ház
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Ady Endre és a Fazekas Mihály Gimnázium kórusai
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Svetits Katolikus Óvoda és Iskola
Lilla Téri Általános Iskola
Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola
Hajdú-Bihari Zenei Egyesület
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
Time and places
place of publishing Debrecen/Belvárosi Közösségi Ház
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2013-04-13
created 2013-04-13
issued 2014-01-28
temporal reference 2013.04.13.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent min. 1500 kb
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source DMK Belvárosi Közösségi Ház digitális archívumából
identifier nincs
registration number nincs