Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába (részlet)

Magyarország

text

Az idézet külföldi levéltárak névjegyzéke Feudális kori történetünk forrásbázisának áttekintését az egyházi levéltárak anyagának és a külföldi levéltárak magyar vonatkozásainak ismeretével zárjuk. E két fejezet azonban, sajnos, már nem volt az amúgy is terjedelmessé nőtt, jelen kötet keretei közé beilleszthető. Ezeket a következő, II. kötet élére kellet áthelyeznünk. E megosztásból azonban újabb probléma adódott. Hiszen ebben az I. kötetben is számos megyei, városi, mezővárosi, családi levéltárat ismertettünk külföldi levéltárakból. Ez utóbbiak nevét, magyar szövegben, gyakorlati okokból, rövidített magyar fordításban idéztük, annyival is inkább, mivel mindezen külföldi levéltárak pontos, hivatalos elnevezését, szervezeti elhelyezkedését, ismertető irodalmát és Hungarica-anyaguk jellemzését a megfelelő, utolsó fejezetben amúgy is részletesen megadjuk. Most azonban e fejezet a jelen kötetből átkerül a következőbe. Nyilvánvalóan ügyetlen és udvariatlan eljárás lett volna tovább tájékozódni óhajtó olvasóinkat, itthon és külföldön egyaránt, egyszerűen azzal a türelemre intenünk, hogy várják megy szépen a II. kötetet, ott majd az óhajtott adatokat mind meglelik. Ezért szükségesnek láttuk, hogy addig is, még jelen kötet végén, legalább külön függelékben közöljük azon (de csak azon) külföldi levéltárak névjegyzékét, teljes, hivatalos elnevezésükkel, amelyeket az előzőkben idéztünk. A részletesebb adatokat már valóban csak külföldi Hungarica-anyagot tárgyaló külön fejezetünk nyújtja majd.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Könyv
subject levéltári anyagok
subject magyar történlem
Creators, contributors
creator Kosáry Domonkos
publisher Tankönyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
date 1970-01-01
Attributes
extent 8,26 MB
format PDF
Legal information
rightsholder magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
registration number 9240