A Három nemzedék nagy hatású történeti panoráma, amelynek előterében a trianoni katasztrófa, az amputált nemzet traumája áll. Szekfű híres-hírhedt tanulmánya arra keresi a választ, hogy az 1867-es kiegyezés felszárnyaló pályaíve hol és miért tört meg, mi vezetett el az Osztrák-Magyar Monarchia szétaprózódásához, s a magyarság sorstragédiájához. A historikus Szekfű – bármennyire is igyekszik elfogulatlanul látni és láttatni a három egymásra következő nemzedék „elkorcsosulását” – kortársként nem lehetett igazán elfogulatlan. Okfejtései meggyőzőek és sodró lendületűek, de sebezhetőek, vitathatóak. És bizony van vitatkozni valónk a Három nemzedék szerzőjével. De nem úgy, ahogy eddig tettük: „árnyékboksz” formájában. Végre kézbe kell vennünk Szekfű művét, akár mert perbe szállunk szellemével, akár mert tanulmányozzuk téziseit. Szekfű Gyulát – a második világháború után hazánk első moszkvai nagykövetét, az Elnöki Tanács tagját – a Horthy-korszak vezető ideológusaként, egyszersmind az időszak szellemi életének negatív főszereplőjeként jelölte meg az utókor. A minősítés alapjául szolgáló kötethez azonban ötven év óta nem lehetett hozzájutni. Csak vitatni lehetett, vizsgázni belőle az egyetemen, esetleg kandidátusi értekezést írni róla, de a könyvesboltok polcáról levenni és elolvasni nem. Immár a Három nemzedék sem tabu. Vajon tanulunk-e belőle? Tudjuk-e tisztelni értékeit, meghaladni tévedéseit?