F. Erzsébet 13 éves kislány volt 1943-ban, amikor naplójának első bejegyzései keltek. Egy fiatal lány hétköznapjai bontakoznak ki a sorok közül: hegedűórák, iskolai dolgozatok,barátnők, s az első udvarlók, akiket az édesapa még elhajt. Hosszú cezúra következik ezután, majd a németek budapesti bevonulása napján, 1944. március 29-én veheti fel az olvasó újra az események fonalát. A németek éppen tíz nappal korábban vonultak be Budapestre, s az elbeszélő még értetlen soraiból kiolvashatóak az új hatalom eddigieknél is jóval radikálisabb zsidók ellen hozott rendelkezései. ( Vagyon bejelentés – és zárolás, rádió- és telefon-beszolgáltatás, kijárás- és utazáskorlátozás.) Az ezt követő bejegyzés ugyancsak ismerős a történészek számára: 1944. január 12-én belügyminiszteri rendelet utasította a zsidótörvények alapján zsidóknak minősülők csillagos házakba költözését. A kislány, aki légó csomagjába még titokban babáit is beköti, már a hirtelen felnőttek kétségbeesésével ír: „Most bőgök. Nem mintha magamat sajnálnám. Csak. Minek is születtem erre az ocsmány világra.” Innentől gyakoribbakká válnak a bejegyzések – párhuzamosan azzal, hogy felgyorsulnak a zsidók kifosztását, szegregálását rabszolgamunkára küldését és megsemmisülését célzó és eredményező intézkedések. 1944. júliusában már „új otthonából” ír, közvetlenül azután, hogy egy hivatalnok számba vette és zárolta a család ingó vagyonát. A család idősebbik gyermekét, a 18 éves Jancsit munkaszolgálatra vitték Csepelre. A kislányt a családfő a Svéd Vöröskereszt Stockholmba induló gyerekvonatán ki szerette volna menteni az országból. A szerelvény azonban nem indult el. Annyi haszna mégis volt a Valdemar Langlet vezette szervezet listájára kerülésnek, hogy Erzsébet bekerülhetett a szintén a Vöröskereszt védelme alatt zsidó lányokat bújtató és oktató Sacré Coeur nővérek leánygimnáziumába. 1944. december 24-én nyilas csapatok törtek be a védett házba, autóra tették és elhurcolták az ott élő lányokat. A nővérek két copfba fonták Erzsébet haját, s azt mondták, még nincs 12 éves. Ez a kegyes hazugság mentette meg a lány életét. December végén egy svéd védett házba vitték át, ahonnan a nyilasok január 14-én hajtották át a ház lakóit a gettóba.

Ms. Erzsébet F. was a 13-year-old girl in 1943, when she started writing her diary. A young girl with regular weekdays: violin lessons, school papers, friends, and the first suitors, whom were sent away by her father. There is a long break in the diary and it starts again on the day of the German occupation of Budapest, March 29, 1944. The Germans marched into Budapest in just ten days earlier when the writer daces and does not understand the more cruel and radical provisions against the Jews. (The declaration of property, delivery of radios and telephones and restrictions of going out or traveling.) The following entry is familiar to historians: January 12, 1944, the Ministry of Interior ordered the Jews to move to starred houses due to the Regulation of the Jewish law. The girl, who secretly put her dolls into her package that she took with herself to the cellar at the air-raid, writes suddenly with an adult’s despair: "Now I am weeping. Not as for sorry for myself. Just because. Why was I born to this ugly world?" From here, writings become more frequent, in parallel with the accelerated destruction and plunder of the Jews, resulted in segregation and sending them to slavery. In July 1944, she wrote from her "new home", immediately after a clerk arranged stock-taking and locked the family’s property. The eldest child of the family, the 18-year-old Jancsi was taken to forced-labor to Csepel. The head of the family wanted the little girl to leave the country to Stockholm by the Swedish Red Cross’ Children-Train and to be saved in this way. The train, however, did not start. The only benefit of getting listed on the selected ones of Valdemar Langlet’s document was, that she could entry the Girls’ Grammar School of the Sisters Sacré Coeur that was also under the protection of the Red Cross and saved and hid Jewish girls there. On the 24th of December, 1944, Arrow Cross troops broke into the safe house, and carried the girls away who lived there by a car. The sisters arranged Elizabeth’s hair in two pony-tails and told she was not 12 years old yet. This pious lie saved the girl's life. In late December, she was taken to a Swedish safe house and the Nazis transferred the inhabitants of the house to the ghetto on the 14th of January.