J. Árpád visszaemlékezése a MIKÉFE-fiúkról

text
qualifiedcontent

J. Árpád, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságát Támogató Alapítvány elnöke, 2005. május 14-i datálású anyagában emlékezik vissza az 1944 márciusában történtekre. Az antifasiszta felkelést szervező öt MIKÉFE-fiút név szerint is megemlíti. Az akció lényege a katonák lefegyverzése, majd a német csapatok ellen fordulás lett volna. A Magyar Királyi Hadbíróság által halálbüntetésre, illetve súlyos börtönbüntetésre ítéltettek a felkelésben részt vevő társukkal együtt. A felkelés Sátoraljaújhelyen történt, néhány nappal a magyarországi német megszállás után. A sátoraljaújhelyi rabok között körülbelül 300 zsidó származású politikai fogoly volt. Az összesen 350 fogoly között egyetemisták, tisztviselők, orvosok is voltak. 1945 után a sátoraljaújhelyi csoport megtartotta egységét. A Rákosi-rendszerben közülük két főt kivégeztek, egyiküket négy évig tartották börtönben. A Kádár-rendszerben további egy főt ítéltek súlyos börtönbüntetésre. Sátoraljaújhelyen márványtábla őrzi a hősi halált haltak emlékét, nevét. J. két név említésével utal rá, hogy ebben a felkelésben mennyire fontos szerepe volt a zsidó származásúaknak.

Árpád J. is president of Foundation Supporting the Committee of Persecuted of Nazism, he remembers the events happened in March of 1944 in his document dated on 14th of May, 2005. He mentions the five MIKÉFE-boys by their names, who organised the anti Fascist uprising. The substance of this uprising would have been the disarming and fighting against of Nazis. They were sentenced to death and serious prison punishment by Hungarian Royal Court-Martial with their fellows who participated in the uprising. The event happened in Sátoraljaújhely, some days after the German occupation. There were about 300 Jewish political prisoners among the captives. Totally there were 350 captives, among them students, officers and doctors, too. After 1945, the group of Sátoraljaújhely kept their unit. In the Rákosi-era two persons of them were executed, one of them was in prison for one year. In the Kádár-era one more person was sentenced to serious imprisoning. In Sátoraljaújhely there is a marble tablet which save the memory and names of heroic deads. Árpád J. mentions two names and hints that Jews had very great role in this action.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MIKÉFE-résztvevők
subject szervezkedés a kiugrás érdekében
subject büntetőszázad
subject hadbíróság általi halálbüntetés
subject megemlékezés
Creators, contributors
creator J. Árpád
publisher Holokauszt Emlékközpont
contributor K. Béla, B. Iván, S. András
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sátoraljaújhely
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
temporal reference 1943-1944
temporal reference 1944. március 19.
temporal reference 2004. november 15.
temporal reference 2005. május 13.
Attributes
medium paper
extent 3 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder J. Árpád
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Holokauszt Emlékközpont
registration number 2011.365.1