Az Országháza gőzhajóval

image

Országháza. Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlésnek és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) a székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna partján, a Kossuth Lajos téren található. Az épületet gyakran Parlamentként is emlegetik. A Dunára néző oldalának felújítása – 21 évi munka után – 2009 szeptemberében ért véget, díszkivilágítása 2014 nyarán megújult. Az eklektika jegyében született, barokk alaprajzú, barokk tömeghatású épület, részleteiben alapvetően neogótikus stílusú. Ez a monumentális épület a bécsi neogótika szellemében épült, világosan érzékelhető rajta Steindl bécsi mesterének, Friedrich von Schmidtnek hatása. A magyar állam ezeréves fennállásának alkalmából, annak millenniumi esztendejében, 1896. június 8-án tartotta az új, még épülő parlamenti épületben az Országgyűlés első ülését. A 2000. évi I. törvény rendelkezése alapján az Országházban van kiállítva a Szent Korona és a többi koronázási jelvény. A korona korábban a Nemzeti Múzeumban volt megtekinthető, a törvény szövege szerint az ünnepélyes áthelyezéssel „Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi”.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject épület
subject Duna
subject vízi jármű
Time and places
spatial reference Budapest
temporal reference 1960-70.
Attributes
medium paper
extent 9 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Botond cipőgyár
registration number F.99.2158.