Sakk-játék

táncjáték a budapesti Forte Társulat előadásában.

image

"Ha sakkozom, legalább nem kell zenéről, a nem is mindig szellemes zenészekkel társalogni" Erkel Ferenc nemcsak a magyar zeneművészet emblematikus alakja: ugyanilyen tekintélyes szereplője a honi sakktörténelemnek. A fenti idézet tőle való - amiből legalábbis sejthető egy kettős élet. A 19. század közepének sakk-köreiben mindenféle ember megfordult - az ország elismert zeneszerzője itt nem zeneszerző, hanem fehér vagy fekete. A sakk-körben játszódó egyfelvonásos egyfajta társadalmi riport a Bach-korszakból: cselekménye Erkelre elsősorban mint sakkrajongóra fókuszál - akinek a tábla fölött hozott döntéseiben ugyanúgy tetten érhető valami a másik életéből is, mint ahogy a korszak történelmi eseményei. Az előadás Erkel Ferenc magánéleti civódásait mutatja be egy sakkjátszma képében, ahol a táncos színészek egy-egy sakkfigurát jelenítenek meg, ezzel a hatalmi viszonyokat, magánéleti kapcsolatrendszereket és Erkelnek a nemzetközi karrier kudarca felett érzett keserűségét érzékeltetve. Az előadás ennek a jellemzően magyar művészi sorsnak a kifejezésére is kísérletet tesz. A tervezett előadás egy egyfelvonásos táncjáték, amelynek szövegkönyvét Szálinger Balázs költő verses szövegén alapszik. A Hang és Háború alcímű táncjáték zenei szövetének alapját az Erkel által írott zongoraművek képezik.

Subject, content, audience
subject Jelenet az előadásból
Creators, contributors
creator Nehéz Andrea
Time and places
spatial reference Nemzeti Táncszínház
date 2010-07-20
temporal reference 2010. július 20.
Attributes
extent 65,6 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Nehéz Andrea
access rights rights reserved - free access