A 40-es évek elején, közvetlenül a nagy történelmi sorsforduló előtt született meg a nagy mű; Szabó Pál regénytrilógiája: a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső. a Talpalatnyi föld összefoglaló címet már a felszabadulás után kapta, s Piros Góz Jóska és Juhos Marika szerelmének, házasságának története a földosztás lázas évében nőtt a megváltást sürgető, életre való nép emlékeztető sorsképévé. Természetes volt ez az átlényegülés, hiszen az író egy egész falu, bátran mondhatjuk: a magyar falu igézően teljes képét festette meg a regényben hamvas-friss színeivel. Csodálatos könnyedséggel, a játszi humor ellenállhatatlan hatalmával idézte meg alakjait: a csúfot valló vagyonos parasztot, a minden lében kanál, potyaleső ügyeskedőt, az úrhatnám tanítókat, hivatalnokokat s az egész, elevenen nyüzsgő falusi közösséget. A fordulatos történet tarka epizódjaiból a nagybirtokok közé szorult hajdani falu életének minden szorongató kérdése, minden vágya a napfényre kerül, de hatalmas gátak állják útját a jobbra törő szándékoknak, a szegény nép egyéni kezdeményezéseinek. Ezeknek a gátaknak némelyikét sikerült áttörnie Piros Góz Jóskának, midőn a falu íratlan törvényei ellenére szerelmét a lakodalomból szökteti meg újdonsült férje, a módos parasztfiú mellől. Merész tette népszerűvé teszi, s véleményével ezek után a falu urainak is számolnia kell. Góz Jóska azonban nem törleszkedő, nem keresi az urak barátságát. Ehelyett a kemény, kockázatot és munkát vállaló szegényparaszti élet folyamatában, amelynek Szabó Pál minden rezdülését és hangulatát érzékelteti, szikes földecskéjének megjavításán kísérletezik. az eredmény követendő példává növeli alakját – de ezen a ponton már nem lehet gátat törni. A nagybirtok vezetője megtiltja az öntözést a halastavak levezető csatornájából – s ebben a perben a döntést a nép javára a regény még nem mondhatta ki, a történelem is csak pár év múlva hozta meg. Piros Góz Jóska és Juhos Marika alakjában Szabó Pál a régi falu megváltoztatására hivatott, újfajta parasztembert rajzolta meg, akinek sorsában a népmesék örökkön élő igazsága a jövő igazságává érik. Vérbeli epikus alak mind a kettő, többet jelentenek önmaguknál, mint ahogy történetük is többet jelent, hiszen ez a széles körű, ezerfajta színnel és fénnyel játszó nagy regény tulajdonképpen eposz, az egész magyar parasztság küszködésének és reményeinek, az „áttörhetetlen közeg” áttörési kísérleteinek hőskölteménye.