Duda Éva Társulat: Rumble

image

A Társulat 2010-ben Lábán Rudolf díjat kapott, a rangos elismerés eredménye a RUMBLE című előadás. Az előadás fókuszpontjában a férfi – ideál, erő, vágy, humor, rivalizálás, cinkosság. Vad, zsigeri reakciók, heves emóció és precíz intellektus találkozása. Ösztönén, civilizált ember és homo ludens kreatív küzdelme: az ember, mint természeti lény, mint ész uralta tervező és kivitelező, s mint tét nélkül játszó, vakmerő gyerek szimbolikus-motívikus mozdulatokba gyúrt, látványos képekbe szőtt játéka. Sodró lendület, személyes történetek, érzékiség, küzdelem. Csupasz tér, csupasz test, csupasz tánc. Ez alkalommal sem hiányzik a táncosokból áradó elementáris erő, a zene és mozgás együttesétől lüktető tér, a fragmentált, mozaikszerű szerkesztés. A hasonló „összetevők” mégis eltérő karaktert eredményeznek: a Rumble-ban hangsúlyt kap a narratíva is a képiség mellett, nonverbális monológok – és dialógok – ezek, melyek női és férfi szemszögből, de mindenképp a férfiról mesélnek nekünk. A koreográfiák sztorikat idéznek meg, az előadók teste beszél, a jelenet-mozaikok a drámai felépítést szolgálják. Életképek sorjáznak egymásra: emberszagú, emberízű történetek. Profának, civilek, zavarba ejtők, köznapiak, bennük az élet legapróbb mozzanatai, a harmadik évezredi ember félelmeivel, vágyával, csalódásaival. Hitével és hitetlenségével. Ismét egy új irány, új kísérlet, új nyelv –ugyanannak az örök témának a kibontására: mi lakozik az emberben, mi lakozik az önnön nemiségébe ágyazott emberben? Megszokhattuk a nyers erő, a fizikalitás, az ösztön lüktető jelenlétét a társulat darabjaiban. Mind mintha egy terápiás kezelés – mozgásterápia – révén hántaná le alakjairól civilizált énjüket, a tanultság, etikett, jól neveltség elsajátított beidegződéseinek nyűgeit, hogy az alaplényegig hatoljanak magukban. A szereplők játékai mögött ugyanaz a lecsupaszító rituálé húzódik. Alkotók, előadók: Bora Gábor, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Mezei Bence, Mikó Dávid, Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Simkó Beatrix Vokál: Pető Kata & MC Zeek Zeneszerző és zenei szerkesztő: Kunert Péter Fénytervező: Kovács Gerzson Péter Koreográfus asszisztens: Gulyás Anna Produkciós munkatárs: Czveiber Barbara Jelmez: Masa Richárd, Opra Szabó Zsófia Díszlet, Koreográfia: Duda Éva Bemutató: 2011. május 13. TRAFO

Subject, content, audience
subject Jelenetkép
Creators, contributors
creator Láng Nóra
publisher Fotó.színház.hu
contributor Duda Éva Társulat
Time and places
spatial reference Trafó
date 2011-05-13
temporal reference 2011. május 13.
Attributes
extent 52,4 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Láng Nóra
access rights rights reserved - free access