Bonyhád

image

Bonyhád montázs. Bonyhád (németül: Bonnhard) Tolna megye negyedik legnagyobb népességű települése, a Bonyhádi járás városa és központja. Gyakran nevezik A Völgység fővárosának. Az ókorban sok nép megfordult itt, de a letelepedés csak az államalapítás után kezdődött meg. Átmeneti időszakot az elnéptelenedéssel fenyegető török uralom jelentett. A város fejlődése a 18. században kezdődött meg. A magyarok és rácok (szerbek) mellé folyamatosan jöttek a németek. 1782-ben Bonyhád mezőváros lett. A város a Völgység központjává vált. A Dunántúli-dombság keleti részén fekszik, Tolna megye és Baranya megye határán, Szekszárdtól kb. 20 km-re. 1. kép Tolna megyében, a Völgység szemet gyönyörködtető, változatos domborzatú környezetében ékszerdobozként emelkedik a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szecessziós főépülete. Az iskolát a jelentős számú evangélikus lakosság szándéka szerint 1806-ban alapították Sárszentlőrincen. Az intézmény elé kettős célt állítottak: egyrészt hazafias érzelmű, a nyelvben jártas tanítók képzését, másrészt a továbbtanulni vágyó ifjaknak megfelelő műveltség nyújtását. 1806 és 1853 között ún. Schola Trivalis, vagyis három évfolyamú kisgimnázium volt. Ebben az időben, 1831-33 között volt itt kisdiák Petrovics Sándor. A lőrinciek ma is őrzik a nagy költő emlékét. 1870-ben a Völgység akkori virágzó fővárosába, Bonyhádra telepítették át, majd 1935-ben átadták az idős fákkal díszes belső udvar egyik ékességét, az internátus új épületét, mely a kor színvonalán igazán modernnek számított. A földszinten tanulószobákat, az emeleten hálóhelyiségeket alakítottak ki. Az állami gimnázium 1992-ben került vissza az evangélikus egyház tulajdonába. 2. kép Solymár Imre Városi Könyvtár. A Perczel Mór utca 50. házszámú kúria építtetője Perczel III. Béla (1862-1929). 1948 után a kúria köztulajdonná vált. Az épületet kezdetben alkalmi raktározásra hsználták, majd egy évtizeden át állami gondozott gyerekek József Attila Nevelőotthonaként hasznosították. A nevelőotthon Nagymányokra telepítése után a Perczel-kúria a közművelődés fellegvára lett. 1968-ban három intézmény működött a falai között: a Járási Művelődési Központ, a Zeneiskola és a Járási Könyvtár. 1968-ban alakították ki a gyermekkönyvtári részleget. A három kulturális intézmény együttélése másfél évtizedig elhúzódott. 1980-ban a Művelődési és Ifjúsági Központ végre elfoglalhatta új épületét, s a zeneiskola is megfelelő otthont kapott a régi községháza emeletén. Így az egész Perczel-kúria könyvtár lett, és 1977-től Városi Könyvtár elnevezéssel tevékenykedett. 2001. szeptember 21-én volt a helyismereti kutatószoba ünnepélyes átadása. Ugyanekkor vette fel a könyvtár a Solymár Imre Városi Könyvtár nevet. 3. kép Bonyhád mezőváros a XVIII. - XIX. század fordulóján, az újratelepítést követően, a gyorsan fejlődő Völgység központja, ahol a vidék tehetősebb nemesei lakóházakat és kúriákat emeltek. A Perczelek börzsönyi birtokostársának, a Nunkovits családnak is volt ingatlana a Piac téren. A család tagjai a XVIII. század végén birtokosok, illetve megyei tisztségviselők Tolna és Baranya vármegyében. A klasszicizáló, késő barokk stílusú, emeletes lakóházuk a XVIII. század végén épült. Homlokzatán ma is látható egy ovális medailonban, a Nunkovitsok címere. 1904-ben Hónig Albert budapesti vállalkozó vette meg a birtokot és az épületet. 1945-ben a Telepítési Hivatal, majd a Völgységi Telepesek Központi Szövetkezete székháza lett. Az 1952. évi államosítás után lakóházként hasznosították az épületet, egészen a Völgységi Múzeum kialakításáig. 1987. április 1-től a szekszárdi Béri Balog Adám Múzeum kiállítóhelye, ma Bonyhád Város Önkormányzata fenntartásában működik. 4. kép Szentháromság szobor késői barokk alkotás. 1934-ben renoválták és egy részét újrafaragták. A kovácsoltvas kerítéssel körülvett nyolcszögletű talapzat pillérein Szent Péter, Szent János, Szent Sebestyén és Szent Flórián áll. Elöl a gyermek Jézust tartó Keresztelő Szent János szobra látható. Az oszlopon az Immaculata-szobor, felette a koronát tartó angyalokkal. Állíttatta: Walter József bonyhádi orvos. 5. kép Római Katolikus templom, barokk stílusban épült 1782-ben és a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelték. 6. kép Római Katolikus Közösségi Ház épülete.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
Time and places
spatial reference Bonyhád
temporal reference 2000.
Attributes
medium paper
extent 14.9 x 10,4 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Völgységi Múzeum
registration number F.2002.2720.