Nagymányoki katolikus templom. Nagymányok város a Mecsek hegység keleti kiágazásának északi oldalán – szép természeti környezetben – Tolna megye déli peremén a Bonyhádi járásban fekszik. Területe határának déli része hegyes-dombos, a többi irányban nagyrészt síkság. Határa keleten Kismányok, északon Aparhant és Izmény, nyugaton és délnyugaton Váralja, délen és délkeleten a Baranya megyéhez tartozó Mecseknádasd és Hidas községekkel érintkezik. A település lakóinak száma 2276. Nagymányok a fővárostól, Budapesttől 170, a megyeszékhelytől, Szekszárdtól 27 és Pécstől pedig 45 km-re van. Mindhárom város felől a 6-os számú főközlekedési útról közelíthető meg, a Bonyhád-Kaposszekcső közötti 6534. sz. úton. A települést átszeli a MÁV 50-es számú Dombóvár–Bátaszék-vasútvonala. A megállóhely Váralja és Hidas-Bonyhád között található. Az első írásos emlék 1015-ből maradt fenn, amikor Damaslaus herceg a Manek alakban írt falut a pécsváradi kolostornak adományozza. A település neve és annak írásmódja a későbbiekben többször változott: Manky, Meneke, Manyk, Manyuk, 'Mányok és Nagymányok alakok váltak ismertté. A török pusztítás következtében elnéptelenedett községbe katolikus vallású németek kerültek betelepítésre, a ma itt élő lakosság 50%-a német nemzetiségű. A város hármas településtagoltsága szintén a szénbányászathoz kötődik. A falusi rész az előzőekben leírtak alapján 1015-től ismert, ehhez szervesen csatlakozott a Csalapuszta 1299-től, mely két utcából állt. A Bányatelep 1891-től került be a község vérkeringésébe, melyet a bánya hozott létre és tett komfortossá. Az Újtelep szintén bányászlakásokból álló településrész, 1958-tól kezdődően épült. A szénbányászat kezdeti lépései 1803-tól voltak tapasztalhatók. 1873-ban került sor a vasút kiépítésére. A bányászat jelentősebb szerepet 1890-től kapott, amikor megépítették az első üzemi épületeket és munkáslakásokat. 1890-ben Troll Ferenc zárdát alapított, mely szintén lényeges momentum a település életében. A település bányász jellege megszűnt, de 2011 nyarán újjáéledt, ugyanis megkezdődött a 2-2,5 millió tonnára becsült szénvagyon külszíni kitermelése. A város legrégebbi története szerint Nagymányok 1333-ban már rendelkezett templommal és plébániával. A török hódoltság alatt ez a templom csaknem teljesen megsemmisült: téglafalai még részben álltak, de sem teteje, sem berendezése nem volt már az 1722-es egyházlátogatási okmányok szerint. A német telepesek (akik kizárólag katolikusok voltak) 1781-ben kezdtek hozzá az új templom építéséhez, mely 1783-ban (Szent Mihály ünnepén) került felszentelésre. A templom tiszta barokk stílusban épült, és valamennyi berendezési tárgyára is jellemző a kor stílusa. Az oltárképet egy bécsi festőművész festette (1787), a toronyban két kisebb harang került elhelyezésre (1785), melyeket ismeretlen okból 1811-ig három nagyobb haranggal pótoltak. Ekkor a templomnak már toronyórája is volt. 1822-ben (egy pécsi orgonakészítőnek köszönhetően) egy 10 váltós orgona is működött a kóruson. A templom fennállásának 100. évfordulójára nagyarányú felújítást végeztek