Kunz Arisztid fehérnemű gyáros és kereskedő portréja Budapest 1924.

image
qualifiedcontent

A képen Kunz Arisztid látható, egyike Kunz József négy fiának (Titusz meghalt az I. világháborúban), akik a céget vezettél a XX. század első évtizedeiben. A százhuszonhat évig működő céget Kunz Ferenc alapította 1802-ben. A Kunz család Rohle morvaországi községből származott. már az 1700-as évek elején gazdaságaik mellett háziipart is folytattak. Magyarországon elsősorban a Szepességben és Eperjesen foglalkoztak vászonszövéssel, 1755-ben született Józsefet már mint vászonárugyárost jegyezték be az anyakönyvbe. Öccsét Ferencet bízta meg magyarországi eladással, aki ponyvás kocsira rakodva, vásárról vásárra járva jutott el Budára. 1830-ban a Kohlmarkton (ma Deák Ferenc tér) a templommal szemben levő Két török-házban (sz Erzsébet téri volt autóbuszpályaudvar helyén) nyílt meg Kunzék első pesti üzlete, amelyet Ferenc unokaöccse, János vezetett. Később az 1860-as években megnyitották bécsi, nagyváradi és debreceni fióküzleteiket is. 1845-ben jegyezték be a pesti magyar kereskedői testület törzskönyvébe Kunz János József és Társa céget. Az egyik nőtestvér férje, Mössmer József hét évvel később kilépett a társaságból és önálló üzletet alapított. Kunzék 1867-ben a Gyár (Jókai) utca 4. szám alatt korszerű fehérneműgyárat létesítettek, ezzel egyik kezdeményezői voltak a honi fehérneműiparnak. 1902-re Monarchia-szerte ismert cégnek számítottak, kiérdemelték a császári és királyi udvari szállítók, szerb királyi udvari szállítók címet is. 1908-ban nyitották meg új áruházukat a Deák Ferenc utca- Bécsi utca sarkán, de a Balkán-háború majd később az I. világháború okozta kereslet csökkenés leapasztotta a bevételeket és hosszú agónia utána a cég 1929-ben beszüntette tevékenységét és végleg bezárt.

Photo of Mr. Arisztid Kunz, lingerie manufacturer and trader in 1924, one of the four sons of Mr. Ferenc Kunz.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject személy kép
subject portré
subject kereskedelem
subject férfi divat
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Terézváros
spatial reference VI. kerület, Jókai utca 04. (volt Gyár utca 04.)
temporal reference 1924 körül
Attributes
medium paper
extent 6 x 9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_5029
registration number 10_Szemely_Csoportkep