Európa az érett és a kései középkorban: 11-15. század

text

Az egymást gyorsan követő két kiadást megért Európa a korai középkorban folytatását veheti kézbe az érdeklődő. Az érett és késő-középkort áttekintő kötet célja azonos az előzőével. Elsősorban a felsőoktatásban történelmet tanuló hallgatók számára kíván segítséget nyújtani a felkészülésben, ugyanakkor szeretné kielégíteni a történelem, azon belül is az oly romantikusnak tűnő,de a modern ember számára sok vonatkozásban nehezen érthető középkort kedvelő olvasók igényeit is. Az előző kötettel megegyező magas színvonalat, szakmai felfogást, a történetírói módszert a közel azonos szerzőgárda biztosítja. A jelenlegi kötet mégis gazdagabb, mint az előző korszak összefoglalása. Az egyes népek és országok történetén túl külön fejezeteket szentel a kor társadalmi, gazdasági, népesedési viszonyainak, a hűbériség és a rendiség értelmezésének, az egyház és a vallás szerepének, valamint a mindennapokat meghatározó olyan sajátosságoknak, mint az életmód, a társadalmi normák, a hiedelmek és a középkori világkép. A politikai események hátterében így fény derülhet azok okaira, objektív és szubjektív mozgatóira is.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Európa története
subject középkor
audience researchers
Creators, contributors
creator Orosz István
publisher Multiplex Media - Debrecen U.P.
contributor Angi János, Barta János, Bárány Attila, Papp Imre, Pósán László
Time and places
place of publishing Debrecen
location of physical object Miskolc
created 2001-01-01
temporal reference 11 sz.
temporal reference 15. sz.
Attributes
medium paper
extent 422 p.
format PDF
Legal information
rightsholder Multiplex Media - Debrecen U. P.
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source ME-BTK
identifier ISBN 963 00 7598 9