Színikritikusok Díja 2013

image

A Trafóban megrendezett gálaesten adták át a Színikritikusok Díja 2013. évi elismeréseit. A legjobb előadás díját a Katona József Színház A nép ellensége című Ibsen-előadása kapta, Zsámbéki Gábor rendezésében. A legjobb rendező Andrei Şerban lett, a Nemzeti Színház Angyalok Amerikában előadásáért. A legjobb női főszereplő díját egyenlő szavazattal, megosztva kapta Csákányi Eszter A 42. hét (Szkéné Színház / Pintér Béla és Társulata, rendező: Pintér Béla), illetve Eszenyi Enikő a Jóembert keresünk (Vígszínház, rendező: Michal Dočekal) főszerepéért. A legjobb férfi főszereplő elismerését Stohl András kapta, Hendrik Höfgen megformálásáért Klaus Mann Mephisto című művében, Alföldi Róbert rendezésében, a Nemzeti Színház előadásában. A mellékszereplői díjakat Tenki Réka (Sirály, Nemzeti Színház, rendező: Alföldi Róbert), illetve Bányai Kelemen Barna (Bányavakság, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház/Yorick Stúdió, rendező: Sebestyén Aba) kapták. A legjobb új magyar dráma díját Székely Csaba vehette át, Bányavakság című darabjáért. A gyermek- és ifjúsági előadások közül a Budapest Bábszínház Semmi című produkciója (rendező: Hoffer Károly) nyerte el a kritikusok elismerését. A legjobb zenés/szórakoztató előadás az Örkény Színház Liliomfi produkciója, a legjobb független előadás a FÜGE A Dohány utcai seriff című darabja lett, mindkettő Mohácsi János rendezése. Utóbbi díjat Alföldi Róbert adta át, ahogyan fogalmazott: „Nincs más választás, mint hogy mindannyian függetlenek legyünk.” A legjobb színházi zene elismerését Kovács Márton vehette át (Liliomfi, Örkény István Színház és A Dohány utcai seriff), ő a hatodik alkalommal kapta meg a Színikritikusok Díját. A legjobb jelmezért Remete Kriszta (Liliomfi, Örkény István Színház), a legjobb díszletért Izsák Lili (Angyalok Amerikában) kapott elismerést. A legjobb pályakezdő elismerését Tasnádi Bence (a Katona József Színház tagja, 2012-ben végzett Máté Gábor és Dömötör András osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen) nyerte el. Az idei különdíjat Orlai Tibor producernek ítélték a kritikusok. Életműdíj: ZSÁMBÉKI GÁBOR A Színikritikusok Díját idén harmincharmadik alkalommal adták át. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A szavazatszámláló bizottság idén összesen 910 voksot számolt össze. A szavazatok összesítése alapján a színházak képzeletbeli versenyében három fővárosi színház áll a dobogón: a legtöbb jelölést a Nemzeti Színház, a Katona József Színház és az Örkény Színház művészei, illetve előadásai kapták. A tizenöt kategória első három helyezettjét ugyanis már korábban nyilvánosságra hozták, ám a nyertesek névsora csak a díjátadón derült ki. Az elismeréseket a Trafóban rendezett gálaműsor keretében vehették át a díjazottak, a műsort Gergye Krisztián rendezte. Az életműdíjat 2013-ban Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház egyik alapítója kapja. „Zsámbéki Gábor a magyar színház elmúlt közel fél évszázadának megkerülhetetlen, jelentős alkotója, aki munkásságával, elvi következetességével, igényességével példa lehet a mai színházcsinálók számára” – írta laudációjában az idei életműdíj birtokosáról Nánay István. A Színházi Kritikusok Céhe idén harmadik alkalommal adta át az életműdíjat. A Színikritikusok Díja 15 kategóriájával ellentétben itt nincsenek jelöltek, a szervezet tagsága többfordulós szavazás útján dönti el, ki kapja az elismerést. Az életműdíjat először 2011-ben adta ki a Színházi Kritikusok Céhe, akkor Törőcsik Mari vehette át az elismerést, egy évvel később pedig Senkálszky Endre kolozsvári színművészt tüntették ki.

Subject, content, audience
subject Jelenetkép
Creators, contributors
creator Czupi Dániel, Tóth Berta
publisher Fotó.színház.hu
contributor Gergye Krisztián
Time and places
spatial reference Trafó
date 2013-09-22
temporal reference 2013. szeptember 22
Attributes
extent 163 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Czupi Dániel, Tóth Berta
access rights rights reserved - free access