Színházak Éjszakája Sajtótájékoztató 2014

image

2014. szeptember 20-án, az új évad nyitányaként rendezik meg a főváros népszerű eseményét, a Színházak Éjszakáját, amely napon a közönség mintegy háromszáz program közül válogathat, huszonhét színház hatvan helyszínén. Harmadik alkalommal várják a közönséget különleges, éjszakába nyúló kínálattal Budapest színházai, ahol nemcsak a nézők által hagyományosan is látogatható terek járhatók be, hanem megnyílnak a kulisszák és bepillanthatunk a takarásba, a próbatermekbe, a backstage-be, a színházi büfébe, az igazgatói irodába, a pincébe és a padlásra, egyszóval a színház "mögé". Mint arról az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Komáromi György, a Színházak Éjszakája projektvezetője beszámolt, idén megduplázódtak a meghívott intézmények, így nemcsak fővárosi, de magán- és országos fenntartású színházak is részt vesznek a rendezvényen, összesen huszonheten. Mellettük egy teljesen új, kimondottan a Színházak Éjszakája apropóján alakult, sokoldalú helyszín, a SzínházPONT is várja az érdeklődőket a Szabadsajtó út 5. szám alatt, ahol szeptember 20-ig naponta tartanak színházi workshopokat, előadásokat, táncszínházi bemutatókat, slam estet és kiállításokat. Herner Dániel, a SzínházPONT programigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a szeptember 2-án megnyílt helyszín egyik fontos feladata a huszonhét színház népszerűsítése, de lehetőség van jegyvételre és a minden programra érvényes karszalag megváltására is. A Budapest Galéria egykori helyén működő állomás egyik érdekessége az a terepasztal, amelyen (virtuális eszközökkel) lehet bepillantani a különböző rendezvényhelyszínekbe. Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes mottóként az "Egységben az erő!" szlogennel kezdte hozzászólását. Mint elmondta, Budapest számos változáson ment keresztül vitalitásának visszanyerése érdekében, ennek hátterében pedig a városvezetés egységessége állt. Fontos az országos fenntartású színházak részvétele, hiszen ezekben fordul meg a budapesti színházi közönség 70%-a. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy idén a támogatást csaknem a duplájára emelték: a tavalyi 9 millió után, idén 17,6 millió forint támogatást kap a rendezvény. Zsoldos Dávid, az LS Média Network ügyvezető igazgatója az "Egységben az erő!" szlogent a sokféle program egységével, annak teremtő erejű fontosságával egészítette ki. Ezt a projektet a közönség felé történő nyitásként, a valóság kiterjesztésének fontos állomásaként értékelte. Jobbágy Ervin, az Interticket Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy jegyforgalmazási rendszerüket az évtizedes tapasztalat és sok technikai fejlesztés birtokában tudták kialakítani, ugyancsak az együttműködés, a szinergia jegyében. A jövő a mobilon való jegyvásárlás lesz, amely egyelőre még gyerekcipőben jár, de hamarosan létrejönnek az új, erre alkalmas mobil alkalmazások - ígérte az ügyvezető. A résztvevő színházak, név szerint az Átrium Film-Színház, Bárka Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Magyar Színház, MU Színház, Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon, Stúdió K Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház nemcsak a helyszíneket, de a programok jellegét illetően is rendhagyó módon "viselkednek" a Színházak Éjszakáján. A gyermekeknek természetesen gyermekelőadásokkal, mesékkel, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, színészbújócskával, diavetítéssel, bábokkal készülnek, de a felnőtteket is sok játék várja. Lesz drámaóra helyzetgyakorlatokkal, díszletépítés-bemutató, nyilvános világítási próba és a közönséggel interaktív, nyilvános táncpróba. Ismerkedhetünk szakmai fogásokkal: hogyan lehet színészekhez méltóan, szépen járni, mik a szinkronizálás alapfogásai; lesz beszédtechnika és bevezetés a jó súgás rejtelmeibe. Lesz kiállítás díszletekből és jelmezekből, valamint tárlatvezetés díszlet- és jelmeztárban. Sőt, azt is megtudhatják az érdeklődők, mi mindent lehet készíteni a lejárt plakátokból és molinókból, ahelyett, hogy kidobnánk őket. Tartanak nyílt próbát, nyílt beszélgetést, bulit a színészekkel és közösségi kerti partit. Nem maradhatnak el természetesen a sajátos sportvetélkedők sem, de ugyancsak érdekes kezdeményezés a hosszú színházi előadások végigülését elősegítő jógagyakorlatok bemutatása.

Subject, content, audience
subject Sajtótájékoztatóról képek
Creators, contributors
creator Tóth Berta
publisher Fotó.színház.hu
contributor Komáromi György
Time and places
spatial reference Budapest Szabadsajtó út 5.
date 2014-09-20
temporal reference 2014. szeptember 20.
Attributes
extent 100 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Tóth Berta
access rights rights reserved - free access