Intenzív Project Avignon-6 nap

63. Avignoni Fesztivál Intenzív Project Avignon-6 nap

image

A legjelentősebb kortárs európai színházi találkozó, a 63. Avignoni Fesztivál idén a Kanadában élő libanoni drámaíró-rendező, Wajdi Mouawad munkássága és hatása köré szerveződik: a mediterrán világ alkotói mellett több elismert filmrendező is színházi produkcióval mutatkozik be. A kedden kezdődő hivatalos "in" programban (július 7-29.) több mint harminc előadást láthatnak a színházrajongók Avignon játszóhelyein, míg a másnap induló "off" fesztiválon (július 8-30.) mintegy ezer független társulat mutatkozik be a dél-franciaországi kisváros utcáin, terein, pincéiben, padlásain. Az elővételben elkelt jegyek arról tanúskodnak, hogy a válság ellenére az előző évekhez hasonló lesz a látogatottság, amely átlagosan 94 százalék körül mozog. "Az az érzésünk, hogy az emberek szeretnek előadásokat nézni, szükségük van értelmezni a világot, de az érdeklődés a kulturális politikának is köszönhető" - hangsúlyozza Hortense Archambault, aki Vincent Baudriller-val közösen hatodik éve igazgatja a fesztivált. A fiatal igazgatók meghívására az idei "társult művész" a kortárs francia nyelvű színház egyik legelismertebb művésze, Wajdi Mouawad drámaíró-rendező lesz. Az 1968-ban Libanonban született, a polgárháború elől tízévesen családjával Franciaországba emigrált, majd onnan Kanadába áttelepült és jelenleg az Ottawában működő kanadai Nemzeti Művészeti Központot irányító alkotó több szempontból is újdonságot jelent a fesztivál történetében. A szociális és politikai kérdésekkel foglalkozó Thomas Ostermeier német rendező (2004), a provokatív és megbotránkoztató táncelőadásairól elhíresült Jan Fabres flamand koreográfus (2005), a kelet-európai gyökerekből táplálkozó táncszínházat megalkotó Nagy József vajdasági koreográfus-táncos (2006), a szövegközpontú francia színház rendezője, Frédéric Fisbach (2007), valamint a metafizikai kérdéseket boncolgató Valérie Dréville francia színésznő és Romeo Castellucci olasz rendező (2008) után először kértek fel a szervezők nem európai alkotót társult művésznek. "Történet nélkül nincs színház" - vallja Wajdi Mouawad, aki a kifejezetten lírai elbeszélő színház nagy mestere. Neki köszönhetően a szöveg, a történetmesélés és maga a történelem kap hangsúlyt az idei fesztiválon, szemben az elmúlt évekkel, amikor is a kortárs színház nagyon erős vizuális felfogása és a narratív forma felbomlása jellemezte az avignoni előadásokat. Mouawad darabjai a megélt háború, az emberi erőszak és őrület, a száműzetés, az emigráció, az identitáskeresés kérdéseivel foglalkoznak. Három legismertebb művét - Littoral (Tengerpart), Incendies (Futótűz), Forets (Erdők) - az avignoni meghívásra Ciels (Egek) címmel írt negyedikkel kiegészülve maratoni, 11 órás előadásban láthatja éjszakánként a Pápák Palotája Díszudvarának közel háromezer fős közönsége. A tetralógia azt a kérdést járja körül, hogy egy gyökereit nem ismerő menekült hogyan boldogul egy háborúskodással teli világban. "Olyan lesz, mint a szabadság végső nagy tapasztalata: 11 órán át a színészek a nézők előtt fogják teljesen elereszteni magukat. A nézők pedig szabadon választhatnak: velük álmodnak vagy pedig felállnak és elmennek. Ez utóbbi lehetőség nem ijeszt meg. Az idő nyújtható, homályos és áttetsző egyszerre" - mondta a Le Journal du Dimanche című lapnak a szerző-rendező. A Pápák Palotájában mutatja be a lengyel Krzysztof Warlikowski (A)pollonia címmel görög drámarészletekből és kortárs szövegből összeállított színpadi freskóját, a holland Johan Simons pedig Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című drámáját viszi itt színre. A hivatalos nyitóelőadás kedden este, a várostól 15 kilométerre lévő kőbányában lesz, ahol Peter Brook társulata tíz évi próbafolyamat után 1985-ben bemutatta a Mahábhárata című indiai hősköltemény világsikert arató színpadi adaptációját: Amos Gitai izraeli filmrendező Flavius Joseph A zsidó háború című regényéből készült adaptációjának főszerepét Jeanne Moreau alakítja. A francia filmrendező, Christophe Honoré pedig egy Victor Hugo-művet visz színre. A társult művész tiszteletére a fesztivál számos libanoni és kanadai rendezőt is vendégül lát idén, és a palesztin Elia Suleiman és a libanoni Danielle Abrid filmjeit is bemutatják Avignonban.

Subject, content, audience
subject Fesztiválról képek
Creators, contributors
creator Boronkay Soma, Boross Martin, Néder Panni, Vécsei Anna,, Magdalena Hueckel, Cristophe Reynaud de Lage, Jean-Pierre Stoop
publisher Fotó.színház.hu
Time and places
spatial reference Avignon
date 2009-07-21
temporal reference 2009. július 21.
Attributes
extent 189 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Intenzív Project Avignon
access rights rights reserved - free access