64. Avignoni Fesztivál - 6. nap

DLAvignon - 6. nap

image

Európa legjelentősebb kortárs színházi találkozója, a 64. Avignoni Fesztivál idén két társult művész, Christophe Marthaler svájci rendező és Olivier Cadiot francia író munkássága köré szerveződik, többségében zenei és kortárstánc-produkciókkal. A 2010.július 07-én kezdődő és július 27-ig tartó hivatalos programban 36 előadást, köztük húsz ősbemutatót láthatnak a színházrajongók a dél-franciaországi Avignon mintegy húsz játszóhelyén. A másnap induló „off” fesztiválon július 31-ig kilencszáz társulat mutatkozik be a kisváros utcáin, terein, pincéiben, padlásain. Az idei két „társult művészben” közös elem a különleges zenei látásmód. A fesztivál központi helyének számító Pápák Palotájának díszudvarán a svájci rendező, Christoph Marthaler Papperlapapp (Blablabla) című német nyelvű előadásával veszi kezdetét a seregszemle. Európa egyik legjelentősebb kortárs színházi rendezője eredeti foglalkozását tekintve oboa- és fuvolaművész: előadásaiban, amelyekben csak minimális mértékben használ szöveget, a kiindulópont a zene és a ritmus. A másik művésznek, a költőből regényíróvá lett Olivier Cadiot-nak pedig két művét adaptálja színpadra Avignonban Ludovic Lagarde rendező. Jelentős szerep jut idén a kortárs táncszínházi produkcióknak, amelyek a teljes program harmadát teszik ki: meghívást kapott többek között Belgiumból Anne Teresa De Keersmaeker, illetve Alain Platel, a svájci Cindy Van Acker, a kongói Faustin Linyekula, Franciaországból Pierre Rigala és a jövő évi társult művész, Boris Charmatz, valamint a vajdasági Nagy József is, aki 2006-ban volt a fesztivál díszvendége. A magyar koreográfus-táncos, az Orléans-i Nemzeti Színház kortárs táncközpontjának vezetője a szaxofonos-zeneszerző Szelevényi Ákossal készített Les Corbeaux (Hollók) című előadását – amelyben ismét szülőföldjüket, a Vajdaságot idézik meg –, július 18. és 27. között nyolc alkalommal láthatja az avignoni közönség.

Subject, content, audience
subject Fesztiválról képek
Creators, contributors
creator DLAvignon 2010
publisher Fotó.színház.hu
Time and places
spatial reference Avignon
date 2010-07-17
temporal reference 2010. július 17.
Attributes
extent 96,5 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder DLAvignon 2010
access rights rights reserved - free access