Jókai Mór Képzelt regény négy részben (részlet)
"Van egy nyavalya a művészre nézve, mely rendesen temetéssel végződik, de olyan temetéssel, melyet neki magának is végig kell nézni. Ez a nyavalya az, mikor egy sok ideig közkedvelt művész mellett egy új tehetség tolja fel nimbusszal besugárzott fejét, aki egyszerre elhomályosítja a régi matadort: kritika, közönség, mecénások, pályatársak mind azt emelik, hordozzák. De a jó öregről is megemlékeznek, azt megválasztják díszelnöknek, elkészíttetik a mellszobrát, megünneplik a nevezetesebb napjait, ezüst- és aranylakodalmát (a múzsájával), a hetvenedik születésnapját, a legmagasabb kitüntetés alkalmát, kiadják albumba gyűjtve a remekműveit; rendeznek számára díszlakomát, ott omlik az alkalmi vers, a dicsőítő felköszöntés! S az ünnepelt nagyon jól tudja, hogy ez az ő temetése. Hogy amikor kenetteljesen magasztalják, ez a bebalzsamozás. Múmia lesz ő mindjárt, s vinni fogják - de nem az országos képtárba, hanem a főrendiházba. Nohát, én ezt a temetést nem engedtem magamon végrehajtani. Új ivadékokat láttam magam mellett felsarjadzani, soha nem éreztem a keserűséget, hogy az új geszt [fatörzs] sudarai az én pálmafám levélkoronáján túlnőttek volna. Felvettem a versenyt az új hatalmas tehetségekkel, nem irigykedtem rájuk. Nem irtóztam a tanulástól. Haladtam a korral. - Hát ezt teszi az, hogy "öreg ember nem vén ember." Nevetségessé, sőt szánalmassá lehet minden ember, aki túléli a férfikor határát: hadvezér, államférfi, financier. (Ez az utóbbi leginkább.) De nem lesz azzá a művész, amíg szelleme el nem hamvad."
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | papír alapú könyv |
subject | szépirodalom |
subject | regény |
audience | general |
Creators, contributors | |
publisher | Akadémiai Kiadó |
Time and places | |
place of publishing | Budapest |
spatial reference | Magyarország |
location of physical object | Szendrő |
issued | 1976-01-01 |
temporal reference | 19. század |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 1,5 MB 257 oldal |
format | |
Legal information | |
rightsholder | magánszemély |
access rights | rights reserved - free access |
Source and data identifiers | |
identifier | ISBN 963 05 0210 0 |