Színházak Éjszakája a József Attila Színházban is!

Színházak Éjszakája a József Attila Színházban is!

audiovisual

A József Attila Színházban 1955-ös megnyitása óta számos, ma már színészlegendának számító művész játszott jelentős szerepeket, például: Gobbi Hilda, Bilicsi Tivadar, Szemes Mari, Kállai Ilona, Darvas Iván, Mensáros László, Sinkovits Imre, Greguss Zoltán, Káldy Nóra, Bánffy György, Komlós Juci. A 17.00-kor kezdődő Legendák jelmezei kiállításon egykori és mai legendás színészeink jelmezeit is megtekintheti a közönség. A színházban 17.00-kor indul az este, lesz werkfotó kiállítás, jelmez- és díszletterv kiállítás, ahol jelen van vers, dal, tánc, és ahonnan nem maradhat ki a képzőművészet sem, hiszen a színház egyik legfontosabb látványeleme a díszlet és a jelmez, amelyek terveit szintén művészek készítik. Szintén 17.00-kor Ötórai teára invitálják nézőiket megújult szalonukba, ahol Fehér Anna kérdezi a nagy legendákat, többek között Bakó Mártát, Örkényi Évát, Szabó Évát, Láng Józsefet és Újréti Lászlót. 18.30-tól Színészek új szerepben címmel a József Attila Színház színészei fogadják vendégeiket, s még a jegyszedők feladatait is ők látják el ezen az estén. 21.30-tól Éjszakai teázó - zenés kávéházi közönségtalálkozó kezdődik, ahol hamisítatlan pesti bárhangulatot idéző zongorakísérettel fellép Bodrogi Gyula, Galambos Erzsi és a Mici néni két élete című vígjáték további szereplői. Színészek mesélnek színházi bakikról, ugratásokról, titkokról. Márkó Eszter rendezését, a Parasztdekameront láthatja a közönség 22.50-kor. A Gór Nagy Mária Színitanodával közös produkció pajzán történetekből álló színdarab mindazok számára, akik a mesék világából nemcsak a huszárok, szegény legények és leányok történetére kíváncsiak, hanem arra is, hogyan fordul visszájára e nevetségesen komoly világ. Zöld Csaba Unplugged After Party-ja zárja a József Attila Színház programját. A színész március 24-i első lemezbemutató koncertjének dalaiból válogat. A bemutatkozó albumot nemcsak mint előadó, de mint szerző is jegyzi, címe: Álmodj valami újat.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Programajánló - Színházak Éjszakája 2012
Creators, contributors
contributor Színház TV
Time and places
spatial reference József Attila Színház
date 2012-03-31
temporal reference 2012.03.31.
Attributes
format mp4
Legal information
rightsholder Szinhaz.tv
access rights rights reserved - free access