Robbanásszerű technikai-technológiai fejlődés, mellette az ősi hagyományok, szigorú szokások őrzése – két véglet, amely egyaránt jellemzi Japánt. Hiába pusztítottak a szigeteken gyilkos polgárháborúk, hiába sújtották természeti katasztrófák, elemi csapások, a régészek számára Japán történelme kristálytisztán áttekinthető, mert a japánok oly módon halmoztak egymásra kulturális szokásokat és társadalmi gyakorlatokat, hogy alig-alig vetettek el belőlük valamit. „A régi hagyományokhoz való kitartó ragaszkodásuk a romba dőlt épületek és szobrok rendszeres restaurálásához vezetett az évszázadok során, a kézművesség hagyományai pedig a ami napig fennmaradtak, s a szobrászok most is a régi eljárások szerint munkálják meg hagyományos szerszámaikkal az anyagot – és az ősi szellemben.” Mégis, elsősorban a kutatórégész vizsgálódásai és ásatásai segítenek hozzá, hogy teljesebb legyen a kép az ősi társadalom közösségi természetkultuszáról, hiedelemvilágáról, gazdagok és szegények anyagi kultúrájáról. „Ez a könyv a japán föld és nép eredetének vizsgálatát tűzte ki célul. A kötetben közölt felfedezések szinte kivétel nélkül az utóbbi harminc évben születtek, de hátterükben ott áll a japán mitológia, s ott vannak az i. sz. 1. évezredből fennmaradt kínai és japán nyelvű írott emlékek. A japán őstörténet mélyen visszanyúlik a paleolitikumba, s pillanatnyilag több feltárásra kijelölt terület található itt, mint bármely más országban. A szigetlakók nemzedékeinek kultúrája, táplálkozása, hiedelemvilága, lakáskörülményei kezdenek alakot ölteni a szemünk előtt. Kiderül, hogy a Kínából átvett rizskultúra és vasöntés, a Koreából átszármazott buddhizmus hozzáidomult egy hierarchikus társadalom közösségi természetkultuszának és samanizmusának korábbi hagyományaihoz. A régészeti kutatás nem mindenütt kapcsolódik ásatáshoz: a templomok restaurálása során régi építőik keze nyoma is sok mindent elárult; a kőalapzatok felfedték letűnt paloták, templomok és városok alaprajzát, helyzetét, nagyságát és szerkezetét. Újabban azonban az ilyen területeken is gyakran feltárják ásatással…” – írja bevezetőjében Edward Kidder.