Az 1956-os ellenforradalom sorsfordulót jelentett mindenki számára, aki csak az örvénybe belekerült – akár az egyik, akár a másik oldalon állott, akár harcolt, akár passzív beletörődéssel, sopánkodással, értetlenséggel kísérte a fejleményeket. Berkesi András – akit éppen ez a sorsforduló tett íróvá – jól átérezte első regényében, az Októberi viharban a gyászos, tragikus, hősi mozzanatok keveredését, az emberformáló választás, a felnőtté érés pillanatának fontosságát: leegyszerűsítéstől mentesen, a magánélet és a közélet szerves egységében, a politikai tanulság nem-direkt kibontásával formálta meg ifjú, útkereső hőseinek sorsát. A regény megérdemelten aratott nagy sikert. Izgalmas olvasmány született egy jelentkező író tollából – s nem maradt el a folytatás sem, amely azt igazolta, hogy a szerző korántsem az aktualitás hullámcsúcsán sodródott a magyar irodalomba. Friss, ma is érdekes olvasnivaló a Vihar után, amely – tanulságos mai szemmel fölfedezni – kitapinthatóan mutatja Berkesinek a pszichológiai elmélyedés irányába tett, határozott lépését, s nem kevésbé tanulságos megfigyelni, hogy a később sokat vitatott módszerű író ebben a könyvében éppenséggel a cselekmény kerekdedsége rovására tör a nagyobb értékek felé. Közelmúltunkkal találkozunk e két regény lapjain.