„Az Emberi színjáték egy egész francia századnak tanúsága és eleven múzeuma. Sőt, az igazat megvallva, többet is tartalmaz, mint ez a század: gyökereit egyenesen az 1789-es nemzedékbe ereszti, a francia Forradalomba s főképp a gazdasági forradalomba, s vagyonok s a tulajdonok áttételének forradalmába… Balzac világa s a XIX. század 1789-ben kezdődik, és – ugyancsak együtt s egyszerre – 1914-ben végződik. Az Emberi színjáték az 1914-es nemzedékkel válik történelmi regénnyé vagy ciklussá. Tulajdonképp csak azért ölelheti át a századot, mivel Balzac nemzedéke ennek a századnak a tengelye. Balzac célja éppen az volt, hogy egy könyvbe foglalhassa, egy könyvben fejezhesse ki ezt az ő egész nemzedékét: oly becsvágy ez, amelyet majdnem minden regényíró tőle, Balzactól örökölt s amelyet ő érzett át először, a maga teljességében. „Egy nemzedék – írja egyhelyt –, négy-ötezer jellegzetes egyéniségnek a drámája. S művem nem más, mint maga ez a dráma.” Ezt a nagy számot végül is körülbelül ezerre korlátozta, ezer tipikus, jellegzetes, kiemelkedő egyénre. Regényírói művészetével olyan módon tette őket tipikussá vagy kimagaslóvá, mint Rembrandt a maga figuráit a fény és az árnyék alkémiájával…”