Belvízzel körülvett tanya

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

image

Hódmezővásárhelyi tanya épületegyüttese. Balról kocsiszín, mellette a régi típusú tanyaépület, amely elébe később tornácot építettek. A tanyaszoba ablakai is a régi tanyatípust tükrözik: az ablakok két irányba, az épület végén és az udvar felé vannak elhelyezve. Jobbra a gazdasági épületek és a kert. Az előtérben és a kerten túl belvízzel elöntött terület látható. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Vajna Csaba által ajándékozott üvegnegatívok egyik fényképe. A felvételek szerzője, és az üvegnegatívok eredeti tulajdonosa nem ismert. (A felvétel alulexponált, ami a képeredmény észrevehető romlását eredményezte. Az üveglemezre felhordott emulzió szennyezett.)

Subject, content, audience
subject tanyai élet, paraszti gazdálkodás, hagyományos állattenyésztés
subject kukoricaszár kúp, csutkakazal, farakás, kocsiszín, tanyaépület, istálló, félszer, disznóól, gyümölcsöskert
subject látkép
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1960-as évek
Attributes
medium glass
extent 9×12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár