Szélmalom

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

image

Szélmalom a hódmezővásárhelyi határban. Jobbról a malomtanya részlete. — A felvételen a Mártély közelében levő Késmárki-féle szélmalom látható. Tulajdonosa 1913-tól Késmárki Imre molnár volt, akitől a malom általánosan elterjedt nevét is kapta. A felül hajtós szélmalom vitorlája 1953-ban letört és emiatt működése is lehetetlenné vált. Szalay Ferenc (1931-2013) festőművész 1966-ban megvásárolta a malmot és érintetlen belső berendezéssel megőrizte. (Ép vitorlái lekerültek, de 1977-ben még megvoltak.) A malom melletti molnárlakásban műtermet alakított ki Szalay Ferenc, gyakran tartózkodott s alkotott itt. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Vajna Csaba által ajándékozott üvegnegatívok egyik fényképe. A felvételek szerzője, és az üvegnegatívok eredeti tulajdonosa nem ismert. (Enyhén alulexponált és életlen felvétel. Az üveglemezre felhordott emulzió foltos, szennyezett.)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject malomtanya
subject szélmalom
subject vitorla, széltengely, szelestengely, tetőfordító, fordítószárny, középszár, mitligerenda, karfa, fordítókocsi, zsindely
subject épületfotó, látkép
subject Szalay Ferenc festőművész
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1960-as évek
Attributes
medium glass
extent 9×12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár