A hódmezővásárhelyi Majolikagyár által készített figurákkal kivitelezett szökőkút

Hódmezővásárhelyi üzemek

image

Fénykép a Majolikáról. — 1912-ben alakult meg a hódmezővásárhelyi Majolikatelep, a városban élő művészek helyi kezdeményezésével és azzal a céllal, hogy a helyi fazekasság értékeinek felhasználásával iparművészeti nívójú kerámiaműhelyt teremtsenek. A telep a 40-es évek elejére magas szakmai színvonalat ért el a műszaki és technológiai fejlesztések, a termékskála bővítése, a piacszerzés, továbbá a nemzetközi kiállításokon való szereplés tekintetében egyaránt. 1950-től Majolikagyár néven folytatta a termelést. A helyi cserepes hagyományok felélesztésén alapuló szemlélettel fokozatosan népművészeti műhely alakult ki a gyárban, de folytatták az iparművészeti kerámiák gyártását is. Az ötvenes évek végén új korszak kezdődött a Majolikagyár életében, amelyet keramikusművészek tervezői tevékenysége határozott meg. Számos kiállításon mutatkozott be a gyár külföldön és belföldön egyaránt, a termelés növekedett, termékeik jelentős részét külföldi piacokra szállították. A 70-es évek elejére Hódmezővásárhelyre koncentrálódott az ország kerámiatermelésének közel egyharmada, és ez az évtized virágzó korszakot jelentett a Majolika életében. A 80-as évek első felétől már gondot okozott a piacok megtartása, a keleti áruk térhódítása, a magas anyag- és energiaárak miatt a gyár veszteséges lett, és a termelés 90-es évek végén leállt. — A felvétel a hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött, a Hódmezővásárhelyi Majolikagyárban előállított termékekről és a gyárban folyó munkáról készült képeket tartalmazó negatív filmek egyik képkockája. A felvételek szerzője, és a negatívok eredeti tulajdonosa nem ismert. A felvételek feltehetőleg 1972-ben készültek, a Majolikagyár jubileumi kiállításához

Subject, content, audience
subject Művészek Majolika és Agyagipar Telepe Rt., Hódmezővásárhelyi Majolikagyár
subject kisplasztikák gyártása, melynek tervezésére szobrászművészeket kértek fel
subject városfotó, dokumentumkép
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1912-1972
Attributes
extent 24×36
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár