…és beszéld el fiadnak…

text

Részletek Hajdu János megnyitó beszédéből, amely e könyv képeiből rendezett kiállításon hangzott el 1983. április 19-én a Magyar Néprajzi Múzeumban. … Nem szeretem, nagyon nem szeretem, ha egy kiállítás megnyitóján az ünnepi szónok nem azonnal és nem in medias res beszél a művek értékéről és a művész teljesítményéről… Féner Tamás mai ünnep meg végképp nem illik másról beszélni, mint művéről és róla magáról – legalább két okból. Egyrészt végső elemzésben ő is hírlapíró. Tudniillik a toll és a kamera között optimális esetben semmi különbség sincs; azt pedig ő már több mint két évtizede szüntelenül emelkedő ívű pályán bizonyítja, hogy az ő kamerája csakis a magyar sajtó néhány elit tollával mérendő, mérhető össze… Fogalmam sem volt néhány hónappal ezelőtt Féner Tamás kiállítási szándékáról, arról meg, hogy ünnepi szónokául kér fel, végképp nem, amikor megszereztem Randoplph Braham „A népirtás politikája – Holocaust Magyarországon” című kétkötetes munkáját, ami – noha New Yorkban jelent meg és angolul íródott – hézagpótló alkotása legújabb kori történetírásunknak. Erre is gondolva mondom, hogy Európában és kiváltképp Európának ezen a részén nagyon sokféle megfontolásból lehet kiállítást rendezni zsidó emberekről, szokásaikról, hitükről, teljesítményeikről, vagy éppenséggel az emlékükről. Vajon Féner mit akar képeivel? Kiállításának címében azt ígéri, hogy a magyarországi zsidók életéről tudósít bennünket, a közösségi életükről, arról, ami évszázadokon át megtartotta őket. Róluk, akik mára oly kevesen maradtak. Hány magyar község van még, ahol nyilvános istentiszteletet lehetne szabályszerűen, tehát tíz felnőtt, törvényköteles férfi jelenlétében és részvételével tartani – úgy, ahogy a hit törvénye előírja? De tekintsünk el a kritériumtól, hiszen a magyar zsidók túlnyomó többségének öntudata sem a holocaustot megelőzően, sem azóta nem hitbéli. Maradjunk amellett, ami Féner Tamás nyilvánvaló szándéka volt: bejárta az országot kamerájával, hogy Bartók Béla és Ortutay Gyula nyomdokain haladva, elhanyagolhatatlanul fontos, történelmi, vallástörténeti, etnográfiai és művelődéstörténeti dokumentumokat rögzítsen művészi eszközökkel, közép-kelet-európai és magyar önismeretünk teljességének szolgálatában. Bartók és Ortutay, akiknek neve természetesen mindazok teljesítményét hivatott jelezni, akik a tudomány és a művészet eszközeivel hozzájárultak valódi önismeretünkhöz és ennek alapján humanista, azaz mindenféle faji mítoszt elutasító és leküzdeni törekvő öntudatunkhoz, tizenkét óra előtt öt perccel dolgoztak. Féner voltaképpen tizenkét óra után végezte dolgát, s ez teljesítményét, meggyőződésem szerint, azonnal univerzális értékké avatja. Avatná – az említett objektív okból – még akkor is, ha nem azon a remek színvonalon állna előttünk, mint ahogy majd tapasztalják. De szerencsére tehetsége nem hagyta őt elkalandozni a misztikusok közé. A nosztalgia hullámai közé nem csábítja nézőit. Pedig azt sem tagadja, hogy kutatásainak és ábrázolásának tárgyát, a hitében élő közösségi zsidó embert szereti… Amikor nemzeti kultúránk zsidó komponensét ma nemcsak felmutatjuk, hanem népünknek műveltsége bővítésére ugyanolyan magától értetődően felkínáljuk, amint azt Esztergomban kultúránk keresztény fogantatású értékeivel tesszük, akkor talán a világ legkülönbözőbb tájain segítünk jó gondolatokat ébreszteni a harmóniára áhítozó emberfőkben… Ez a mű – hála a modern technika kínálta megannyi megőrzési és sokszorosítási lehetőségnek – felhívás marad az emberség parancsa feletti gondolkodásra, amíg csak kisebbségek és kisebbségi sors létezik ezen a földön.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject …és beszéld el fiadnak…
subject Féner Tamás
subject Scheiber Sándor
subject könyv
Table of contents
1. ZSIDÓK MAGYARORSZÁGON
2. BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG
3. Születés
4. Bár-micvá
5. Esküvő
6. Gyász
7. ÜNNEPEK
8. Péntek este-szombat
9. Újév
10. Engesztelő nap
11. Sátoros ünnep - A Tóra örömünnepe
12. Chanukka
13. Zájin Ádár
14. Púrim
15. Peszách
16. Szefira és Lág Báómer
17. Sávuot
18. Áb hó 9.
19. HÉTKÖZNAPOK
20. Ima
21. Rituális étkezés
22. Tanulás - Talmud - Tóra
23. Tanulás - Zsidó gimnázium
24. Tanulás - Rabbiképző Intézet
25. Zarándoklat
26. FÜGGELÉK
27. Szómagyarázat
28. Irodalom
open table of contents
Creators, contributors
creator Féner Tamás, Scheiber Sándor
publisher Corvina
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1984-01-01
temporal reference 1984
Attributes
medium paper
extent 156 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.00120