Régi textíliák

text

A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításain gyakran szerepelnek viseletek, hímzések és más textíliák, de a közönségnek mindeddig nem nyílt módja arra, hogy e gyűjteményről átfogó képet alkothasson magának. Kötetünk bemutatja az összes jellegzetes tárgycsoportot: a brokátokat, a szőtteseket, a hímzéseket, a csipkéket és a szőnyegeket - történeti, stíluskorszakok szerinti sorrendben. Az öltözeteket majd külön kötet ismerteti. Sok beszédes forrás világít rá a mesterség korabeli állapotára: kik foglalkoztak hímzéssel, milyen specialisták voltak, kik tervezték a mintákat, hogyan közvetítették a külföld ízlését a vándorló céhlegények, miként kerültek perzsa-török minták a magyar udvarházakba és kastélyokba a hódoltás idején és azt megelőzően. Megismerjük a díszítési szokásokat, a hímzett textilneműk fajtáit, a kelmék, színek és hímzésmódok korabeli neveit, a csipkefajták kialakulását és technikáit. Ebben a kötetben nyerünk áttekintést az enteriőrök szerves részét képező szőnyegek típusairól is, melyekből a múzeum kicsiny, de igen értékes gyűjteményt mondhat a magáénak. V. Ember Mária - a múzeum Textil Osztályának nyugalmazott vezetője - nagy körültekintéssel válogatta össze a több mint tízezer darabos gyűjteményből a legreprezentatívabbakat, melyeket 79 képen és 8 színes táblán mutatunk be.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject Régi textíliák
subject V. Ember Mária
subject könyv
Table of contents
KÉPJEGYZÉK
1. MISERUHA
Bársonybrokát, hímzett columnával, függőleges sávval. Anyaga vörös bársonybrokát, fehér csillagok között arany aureolás galambokkal. A minta analógiáját nem ismerjük az itáliai szövetek között, technikájában azonban közel áll az akkori velencei brokátokhoz, így feltehetően ott szőtték 1400 körül. A columna alapja selyemmel leöltögetett naprozettás, fektetett aranyhímzés, ami a délnémet, sziléziai, lengyel, cseh - morva és magyar területen gyakori. Az alakok és architektonikus keretük finoman árnyalt apró öltéses tűfestés. A Szent János, Szent Margit és a kazula elején levő Madonna - alak egy műhelyben készült, és közvetlenebb olasz kapcsolatokra utal. Szent Erzsábet alakját néhány évtizeddel később applikálták a columna felső részére. 1400 körül. Hossza 108 cm, szélessége 78 cm. Ltsz.: 1953.147
2. MISERUHA
Zöld alapon elszórt piros és fehér virágmintás bársonyból. Keresztje rozettás alapon tűfestéses hímzésű. Fönt Krisztus az Olajfák hegyén az álomba merült három apostol: Péter, Jakab és János körében. Alatta oszlopos architektúrában az oszlophoz kötözött Krisztus, ez alatt oszlopos fülkében a töviskoszorús Megváltó félalakja. A bársony velencei, a XV. század elejéről. Hímzése délnémet - északmagyar, 1400 körül. Hossza 101 cm, szélessége 47 cm. Ltsz.: 1953. 145
3. MISERUHA
Piros atlaszselyem alapú, arannyal átszőtt bársonybrokát. Aszimmetrikus mintáját egymásba kapcsolódó, leveles ágakból alakították. Az ágak és a stilizált levelek arannyal szőttek. Az ágas minta között, annak hátterét képezve leveles indák töltik be a felületet. Keresztjének oszlopa hármas tagolású. Fönt geometrikusan mintázott domború hímzésű háttér előtt trónon ülő Mettertia - ábrázolás - Szent Anna harmadmagával - ,jobb karján a gyermek Jézust, balján a gyermek Máriát tartja. A középső mezőben szögletesen záródó párkányos ív alatt Szent Katalin koronás alakja áll. Jobb kezében pallost, baljában kereket tart, vértanúságának szimbólumait. Lent hasonló ív alatt Szent Margitot látjuk a sárkánnyal. Az alsó mezőt a kazula átszabásakor kettévágták. A kereszt vízszintes szárnyain egy - egy angyal térdel. Az alakok hímzése tűfestéssel készült, a két szent redőzött köpenyét aranycsillagok díszítik. A szepesi püspökségtől vásárolta a múzeum. A brokátot Velencében szőtték a XV. század második felében. A hímzés észak - magyarországi, XV. század második negyede. Hossza 100 cm, szélessége 72 cm. Ltsz.: 1917.42.4
4. MISERUHA KERESZTJE
Színes selyem, arany - és ezüstfonállal hímzett. Rozettás alapon zöld ágas kereszt, Krisztus karcsú alakjával. Fönt Dávid király, a kereszt szárain egy - egy próféta félalakja. A kereszt lábánál Magdolna, akinek alakja csonka, a kazula átszabásakor vágták el. Magyar, XV. század közepe. Hossza 103 cm, szélessége 59 cm. Ltsz.: 1953. 164
5. MISERUHA
Kék ferronerie bársonybrokát hímzett kereszttel. Szövetének indás, gránátalmás mintája részben kihagyott, részben arannyal szőtt. Kerezstjének levarrott laposhímzésű aranyalapját majdnem teljesen betölti a tűfestéses hímzésű, villa alkú lombos kereszt ( arbor vitae ) Krisztus karcsú alakjával; a kereszt lábánál Mária, János és Magdolna. A karokon próféták félalakjai mondatszalaggal. A fönt levő félalakot és a kereszt alsó részét átszabáskor levágták. Feltűnő a magyar készítésű hímzés hideg színezése és az alakok síkszerű ábrázolása, öltözeteik redőzése súlyosan hullik alá. A lombos kereszt ábrázolása hímzéseinken nagyon ritka. A brokát velencei, a XV. század első feléből, hímzése magyar, XV. század közepe. Hossza 103 cm, szélessége 75 cm. Ltsz.: 1953.143
6. PLUVIALE
Kopott kék bársony, ezüstfonalas hímzéssel. Felületén sugarasan helyezkednek el a kalászcsokrok. Alján AEIOV betűk és 1448 évszám. Pajzsa rozettás alapon az Angyali üdvözletet ábrázolja. Az alakok tűfestéssel hmzettek, Mária ruháját búzaszemek mintázzák. Körülöttük mondatszalag "Ave Maria gratia plena, Ecce ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum". 1864 - ben Rómer Flóris találta a tököli templom sekrestyéjében. Német munka, XV. század első fele. Hossza 148 cm, szélessége 283 cm. Pajzs: 39 x 44 cm. Ltsz.: 1953.128
7. MISERUHA
Ezüsttel átszőtt aranybrokát. Az indakoszorúkkal keretelt gránátalmás bőségszarus mintát vékony kontúrokkal az alapszövet vörös selyme adja. Hátán sugárkoszorúban a gyermek Jézust tartó Madonna álló alakja, feje fölött két kis angyal koronát tart, e fölött karéjos ívben Mettertia. Kétoldalt négyes karéjban András és János félalakja, lent konzolként id. Jakab apostol. A kazula elején János, Jakab és András félalakjai. Az alakok dombormű jellegűek, a gazdagon redőzött ruhák lazúrhímzéssel varrottak. A kőszegi r. k. egyháztól vásárolta a múzeum. A brokát firenzei, 1470 körül készült, valószínűleg Malocchi műhelyében. Hímzése osztrák - délnémet, XVI. század eleje. Hossza 115 cm, szélessége 78 cm. Ltsz.: 1908.70
8. MISERUHA
Bársonybrokát, domborműves hímzésű kereszttel. Aranyalapú, ún. gránátalma mintás vörös bársonybrokát. Magyar készítésű hímzett keresztjének alapja fonadékos mintájú aranyhímzés; oszlopos baldachinok alatt Mária a gyermekkel, álló szentek domborművű alakjai. A karokon két hódoló, térdeplő angyal, Mária alatt Szent Borbála és valószínűleg Szent Dorottya - bal keze az attribútummal hiányzik. Az alakok arca és keze tűfestés, a ruhák lazúrhímzéssel készültek. Az architektúra, az arányok, az alakok mozdulata, a ruhák redőzete a gótikus stílusra jellemző. A hímzés rajzán és kivitelezésén olasz és német hatás keveredik, ami jellemző vonása a XV. és XVI. századi magyar művészeknek. A brokát firenzei típusú, XV. század második fele. A hímzés magyar munka, XV. század vége. Hossza 121 cm, szélessége 77 cm. Ltsz.: 1954.661
9. MISERUHA
Borvörös selyembársony, aranyhímzésű és selyemfonalas tűfestésű kereszttel. Keresztjének alapja fonadékos mintával levarrott fektetett aranyhímzés. Fönt az Utolsó ítélet ábrázolása. Szivárványtrónon ül Krisztus, mint a "Világ Bírája". Jobbján Mária térdelő alakja, mögötte a mennyország gótikus kapuja az üdvözültek kis ruhátlan alakjaival. Balján Keresztelő Szent János térdel, mögötte a kárhozottak, ördöggel és a pokol kapuját jelképező sárkánytorok. Művészi szempontból legtökéletesebb a Kálvária jelenete. Krisztus karcsú alakja függ a kereszten, lábánál ötalakos csoport. A leroskadó Máriát Magdolna támogatja, vele szemben Szent János apostol, mögöttük egy - egy imádkozó nő, illetve férfi. A csoport harmónikus ívben zárja le a képet. A miseruha elejéről került át a kereszt alsó részére a témában nem odaillő Angyali üdvözlet. A kompozíció itt is tökéletes, a felület adta lehetőségnek megfelelően az angyal a térdelő Mária mögött jelenik meg, ami flamand sajátság. A hímzés alakjainak anatómiája tökéletes, a mesterien kivitelezett tűfestés képszerűen adja vissza az arckifejezéseket, érzékelteti a ruhák redőin át a testek formáját. Az alkotó "acupictor" művésze volt a mesterségének. Kassa 1474. évi jegyzőkönyvében említenek egy kazulát, amely a sztropkói templom számára készült kassai mester műhelyében. A kazula hímzése németalföldi előkép után dolgozó magyar mester munkája, akinek még színben is sikerült visszaadnia az eredeti mű szépségét. A sztropkói egyháztól vásárolta a múzeum. Fischer - Colbrie Ágost kassai püspök közvetítésével. XV. század vége. Hossza 104 cm, szélessége 76 cm. Ltsz.: 1908.70
10. MISERUHA
Vörösbársony alapú, simán és hurkosan szőtt brokátból, nagyvonalú mintája ananászos, bogáncsos, leveles. Keresztjének alapja domború aranyhímzésű, kagylós reneszánsz fülkékben Keresztelő Szent János, Szent Lőrinc és Szent István vértanúk alakjaival. A kereszt vízszintes szárain Szent Ilona és Luca félalakja. Az arcok és kezek tűfestéssel, a ruhák lazúrhímzéssel készültek. A brokát velencei, XV. század második fele, a hímzés Firenzében készült 1470 - 80 között. Hossza 101 cm, szélessége 74 cm. Ltsz.: 1953.150
11. MISERUHA
Vörös bársonybrokátból készült, melynek gránátalmás nagy leveles mintája részben arannyal szőtt, részben a bársonyból kihagyott. Keresztjének alapja domború aranyhímzésű, kupolás ívek alatt Szent Péter, Pál és Jakab apostolok alakjával. Az arcokat és kezeket tűfestéssel, a ruhákat lazúrhímzéssel készítették. A kereszt vízszintes szárain az Angyali üdvözlet jelenete. A brokát velencei, a XV. század utolsó negyedéből, a hímzés Velencében készült 1470 körül. Hossza 103 cm, szélessége 73 cm. Ltsz.: 1953.153
12. MISERUHA
Arannyal élénkített vörös és zöld bársonybrokát, koronákkal összefogott indahálóban keretes gránátalmákkal. Levarrott arany laposhímzésű keresztjén hosszúkás és kerek medalionok váltakoznak. Fönt a feltámadott Krisztus, alatta Szent Mihály és Szent János evangélista. A karokon két félkörívben az Angyali üdvözlet. Az alakok hímzése apró öltéses tűfestés. Itáliában készült, erre vall Mária és az angyal alakjának feltűnő hasonlósága Botticelli két, Angyali üdvözletet ábrázoló festményének szereplőihez ( mindkettő Firenze, Uffizi ). A miniszterelnökség ajándékozta a múzeumnak. A brokát velencei típusú, 1500 körül, a hímzés olasz, 1500 körül. Hossza 97 cm, szélessége 72 cm. Ltsz.: 1929. 50
13. MISERUHA
Leveles koszorúkban virágmintás aranybrokátból. Domború, leveles mintás aranyhímzésű keresztjén medalionokban lazúrhímzésű jelenetekkel: Menekülés Egyiptomba, Jézus bemutatása a templomban, Jézus születése, végül Mária mennybevitele ( bár kronológiailag a Vizitáció következnék ), ezen azonban csak Mária feje látszik, alakját a kazula átszabásakor levágták. A kereszt vízszintes szárain az Angyali üdvözlet jelenete. A medalionok között kisebb mezőkben János, Márk, Lukács evangélisták szimbólumai foglalnak helyet. A brokát firenzei, XV. század második fele. A hímzés Botticelli ( Santangelo ) vagy Filippino Lippi ( Gerevich T. ) rajza nyomán készült Itáliában, a XVI. század elején. Hossza 108 cm, szélessége 77 cm. Ltsz.: 1953. 139
14. SZŐTTES
Kockamintával szőtt lenszövet, kék pamuttal szőtt mintával. Keskenyebb madaras, csillagos és betűs rozettás sávok között széles sávban tornyos bástyák sora, a kapunyílásban emberalakokkal. Ez a kendő közepe, azután a keskeny sávok ismétlődnek. A bártfai r. k. plébánia ajándékozta a múzeumnak. Magyar, XV. század második fele. Hossza 105 cm, szélessége 65 cm. Ltsz.: 1915. 87. 3
15. PÁRNA
Huzata kék pamutmintával szőtt lenszövet. Egyik oldalán széles sávban életforrás - motívum, két oldalán ökör alakja, mögötte lombos fa. A széles sáv alatt és fölött keskeny csíkban stilizált betűk. A párna másik oldalán a széles sáv kétsoros egybekomponált mintát mutat: az előbbi minta fölött forrás és fák között két pulykaforma madár. Divald Kornél ajándéka. Magyar, XVI. század első fele. Hossza 43 cm, szélessége 42 cm. Ltsz.: 1916. 48
16. MÁTYÁS KIRÁLY TRÓNKÁRPITJA
Aranybrokát, zöld bársonykontúrokkal. Sárga és zöld selyemfonálból szőve; színét teljesen borítják a második vetülékként beleszőtt, az alapon simán, a minta felületén hurkosan szőtt aranyfonalak. Szárnyas, bőségszarus, búzakalászos keretelésben a kárpit tükrének felső harmadát bőségszarukból szétágazó gránátalmavirágos ágak borítják. Közöttük gyümölcsös tölgykoszorúban Mátyás király négy mezőre osztott címere. Az alsó rész közepén márványpadozaton gazdagon tagolt díszedény áll, két oldalán egy - egy felrepülni készülő sassal. A sasok feje fölött kígyózik a koszorú bojtos végű szalagja. Firenzében szőtték Francesco Malocchi műhelyében, tervét Antonio Pollaiuolo készítette. A kárpit Mátyás király halála után Bakócz Tamás érsek birtokába, majd az Erdődy családhoz került, s ők ajándékozták a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Firenze, 1470 - es évek. Hossza 252 cm, szélessége 162 cm. Ltsz.: 1960. 190
17. DÍSZKARD ÖVE
Piros kontúrral szőtt aranybrokát. Mintájában ismétlődik a Rovere - címer tölgyfája, a pápai tiara, keresztbe tett két kulccsal, és a tölgyleveles, makkos indadísz. Két végén aranyozott ezüstcsat, kék zománcos lemezekkel, a 15 pár csatnyelvnyílás kerete aranyozott ezüst három makkal és két levéllel. Ausztria 1932 - ben a volt közös gyűjtemények felosztásakor Magyarországnak adta vissza. Olasz, Bernardo Ser Silvano szövőmester készítette 1509 - ben. Hossza 227 cm, szélessége 5,7 cm. Ltsz.: 55. 3235
18. PÁRNAHÉJ
Vékony fehér lenvászon, egyik keskeny végén meggyszínű selyem - , arany - és ezüstfonalas hímzéssel díszített, 23 cm szélességben. A középső széles sávban hullámindából nagy ötszirmú tulipánok, kis virágos ágak, levelek nőnek. A hulláminda felezővonalában küllős rozettákkal. A két keskeny keretelősávban indával kapcsolt kétféle rajzú gránátalma váltakozik. A hullámindás virágos futóminta az itáliai és a magyar reneszánsz díszítőművészet jellemzője. A hímzés technikája mintázott laposöltés, a meggyszínű, arany - és ezüstfelületek mintaelemenként váltakoznak. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 90 cm, szélessége 70 cm. Ltsz.: 1954. 642
19. PÁRNAVÉG
Vékony fehér lenszövet - patyolat - , meggypiros selyem - és aranyfonalas hímzéssel. A széles középsávban S alakú indákkal kapcsolva háromágú tövek állnak ellentétes irányban. Mindegyiken tulipánnal koronázott, fogazott, kinyílt gránátalma, körték, bogyók és leveles ágak. Az indák közepén pöttyökkel díszített, szalagból alakított nyolcas alakú csomó; ebből nő ki le - és fölfelé hajló ívvel egy - egy kinyílt gránátalma. Alsó és felső szélén keskeny csíkban kacsos indával kapcsolva kis zárt gránátalmák és ötszirmú tulipánok váltakoznak. A selyemhímzés ferde laposöltéssel, az aranyhímzés geometrikus mintával leöltögetett fektetett laposöltéssel varrott. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 62 cm, szélessége 17 cm. Ltsz.: 1955.420
20. PÁRNAHÉJ
Fehér selyemtaft, színes selyem - , arany - és ezüstfonalas hímzéssel. A széles középső sávban gránátalmás - tulipános és stilizált szegfűs virágtövek váltakoznak, az indákon csőrükben virágszálat tartó madarak állnak. A két keskeny keretelősávban kis szegfűs bokrok virágszálakkal váltakoznak. A gránátalmák és a tulipánok rajza naturalisztikus, a szegfűk barokkosan mozgalmasak. Az árnyalt és bordázott laposöltéses selyemhímzés és a leöltögetett arany - ezüst laposhímzés foltokban váltakozik. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század második fele. Hossza 218 cm, szélessége 70 cm, a hímzés szélessége 45 cm. Ltsz.: 1955. 447
21. PÁRNAVÉG
Vékony lenvászon, meggyszínű selyem - és aranyfonalas hímzéssel. A gránátalmaszálakat és a virágos leveles ágakat hajtó, ellentétesen álló S alakú indákat gyűrűk fogják össze. A gránátalmák karéjos keretelése és a gerezdek között levő pöttysorok fellazítják a gyümölcs merev alakját. Az ötszirmú tulipán és a három tulipánból összetett virág mozgalmassága már a barokk stílus felé mutat. A meggyszínű és arany felületek váltogatása könnyeddé teszi a szimmetrikus kompozíciót. A sáv két szélén apró tulipánok és gránátalmák váltakozva sorakoznak. Technikája ferde és geometrikus mintázott laposhímzés. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század harmadik negyede. Hossza 87 cm, szélessége 20 cm. Ltsz.: 1955. 438
22. PÁRNAVÉG
Vékony fehér lenvászon, sárgult fehér selyem, vagdalásos hímzéssel. Széles sávban három nagy gránátalma áll ellentétes irányban, mindegyiket két nagy, gazdag rajzú sarlós levél koszorúzza. Két szélén három - három keskeny csíkban leveles tulipánok és gránátalmák váltakozva sorakoznak. Az alap minden második kockája kereszt alakban behurkolt, a minta színén és fonákán egyforma geometrikus mintázott laposhímzéssel varrott. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század második fele. Hossza 70 cm, szélessége 45 cm. Ltsz.: 1955.502
23. PÁRNAHÉJ
Fehér vékony lenvászon, piros, kék, zöld, rózsaszín, sárga, barna selyemfonalas, arany - és ezüstszálas hímzéssel. Lapjának három oldala mentén díszített. Két sarkában levélcsokorból kinövő nagy ötszirmú tulipán áll, ennek tövéből két oldalra csigás inda ível, végén hatszirmú virág nyílik, az indán holló áll. A rövid oldal közepén levő tő főágát szegfű, oldalágait stilizált virág díszíti. Az ágakat gyűrű kapcsolja össze, ezen ível át egy - egy csigás ág, végén akantuszvirággal és széles, ívelt levéllel. A párnalap hosszú oldalain a szegfűs tő ismétlődik meg, és a sarkokban álló virágtő egyszerűbb változata. A hímzés apró geometrikus mintázása, a színek és az arany - ezüst váltogatása finoman, művészien változatos felületeket ad. Technikája színén és fonákán egyforma, nagyon apró öltésű, mintázott laposhímzés. Az ágak, indák és egyes virágok kontúrja ferde laposöltéssel varrott. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 84 cm, szélessége 75 cm. Ltsz.: 1955.456
24. PÁRNALAP
Patyolat, színes selyem - és aranyfonalas hímzéssel. Három oldalán szabadon álló motívumokkal díszített. Két sarkában gazdag rajzú virágtő, amely a két oldal végén egyszerűbb változatban ismétlődik. Az oldalak közepét levélsorban ülő ananász díszíti, középen liliommal. Peóniák, apró virágok, levelek teszik könnyedebbé a motívumot. A díszítmények rajza és a hullámindás keskeny szegélydísz reneszánsz stílusú. Színén és fonákán egyforma hímzésének technikája ferde laposöltés, amely apró öltéseivel a motívumok alakját követi. Szélén aranyfonálból vert csipke a XVIII. század elejéről. Dr. Csányi Károly gyűjteményéből vásárolta a múzeum. Magyar, 1650 körül. Hossza 82 cm, szélessége 68 cm. Ltsz.: T. 1970.1
25. LEPEDŐ
Vékony fehér lenvászon, piros, rózsaszín, világoskék, középkék, zöld, sárga, mustárszínű selyem - , arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Mintáján kétféle rajzú három ágú virágtő váltakozik. Egyiken akantuszvirág és teljes tulipán nyílik, a másik tövet sokszirmú tulipán, gránátalma és fürtös virág díszíti. Két - két virágtövet gyűrűvel inda kapcsol össze, melyből forgórózsa és búzavirág nő ki. A tövek alapját a gyűrűk alatt stilizált kettős levél képezi. A lepedő két rövidebb végén díszített, paplanlepedőnek használták, hímzett szélét a paplanra hajtották vissza. A minta rajza stilizált, dekoratív, a reneszánsz formalátásnak megfelelő. A színes selyem - , arany - és ezüstfonálnak zegzugos sávokban való váltogatása árnyalt jelleget ad. Technikája színén és fonákán egyforma "point de Hongrie" jellegű laposhímzés, a szárak, indák, kacsok ferde laposöltéssel varrottak. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 262 cm, szélessége 204 cm. A hímzés hossza 180 cm, szélessége 36 cm. Ltsz.: 1955.458
26. PÁRNALAP
Vékony fehér lenvászon, három oldalán fehér lenfonalas hímzéssel díszítve. Hullámindában háromszirmú tulipánok és tulipánnal koronázott, fogazott szélű kinyílt gránátalmák sorakoznak. Az oldalak közepén álló gránátalma és a négy sarokban levő, dús levélcsokorral koronázott tulipán tövénél találkoznak az indák. A gránátalmák és a tulipánok közepe csipkevarrással kiöltött, a virágok, indák, a helytöltő pöttyök csomóöltéssel varrottak, a kontúrok, kacsok, apró levelek ferde laposöltéssel hímzettek. A minta két szélét csomóöltéses ívsorok keretelik. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 75 cm, szélessége 75 cm. Ltsz.: 1955.514
27. LEPEDŐSZÉL RÉSZLETE
Vékony lenvászon, világoszöld, selyem - és ezüstfonalas hímzéssel. A középen álló sarlós leveles gránátalmatőhöz gyűrűkkel tulipános inda kapcsolódik, amely S alakban kanyarodva gránátalmában végződik. A minta kompozíciója reneszánsz stílusú, a zöldnek és az ezüstnek folthatású alkalmazása és a két nagy levél felületének anorganikus díszítése perzsa hatást mutat. Technikája színén és fonákán egyforma, mintázott laposöltés. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 70 cm, szélessége 31 cm. Ltsz.: 1955.407
28. LEPEDŐSZÉL
Fehér vékony lenvászon, vörös, kék, zöld, krémszínű, selyem - , arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Három oldalán keskeny keretelésben sarlós leveles gránátalmák sorakoznak. Tükrét négyzet alakba komponált, ellentétesen álló virágtövek töltik be, reneszánsz, ún. kazettás elrendezésben. A tövek centrális rajzúak, rajtuk stilizált szegfű, levélcsokor, naturalisztikus gránátalma, tulipán és körte, Folthatású színezése keleti hatást mutat. Technikája sorokban rézsút futó apróöltéses laposhímzés és geometrikusan mintázott leöltögetett laposhímzés. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század harmadik negyede. Hossza 143 cm, szélessége 43,5 cm. Ltsz.: 1955.422
29. LEPEDŐSZÉL
Ritka szövésű krémszínű lenvászon, színes selyem - és ezüstfonalas hímzéssel. A hullámindákban ellentétesen álló virágtövek stilizált virágai és gránátalmái, levelei folthatással színezettek. A hulláminda vízszintes középtengelyét rozetták törik meg, melyekből föl - és lefelé egy - egy kis gránátalmás ág nő ki. A hímzés mintájának kompozíciója reneszánsz stílusú, a folthatásra való törekvés és a hímzés merev kivitelezése perzsa - török hatást mutat. A színén és fonákán egyforma, szálszámoláson alapuló, rézsút vezetett, szövetszerűen sűrű, apró laposöltések sorai teljesen betöltik a színes felületeket. Az ezüsthímzés mintázott laposöltéssel készült. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Magyar, XVII. század közepe. Hossza 153 cm, szélessége 46 cm. Ltsz.: 1955.423
30. LEPEDŐSZÉL
Vékony fehér lenvászon, sárgult fehér selyemfonalas vagdalásos ( punto tagliato ) hímzéssel. Az alap kockásan, sűrűn behurkolt, minden második kockában X alakú kitöltéssel. A minta kontúrja a meghagyott vászonalapon a technikának megfelelően zegzugos. A felületet levélsorból alakított hulláminda tölti ki. Az indában kétféle rajzú háromágú virágtő váltakozik. A hullámindából a virágtövek felé hajolva gránátalmás és leveles ágak nőnek. A zegzugos kontúr mentén ferde laposöltéses ívelő keretelés követi a mintát. A kettős kontúr még jobban kiemeli a motívumok rajzának szépségét, a technika adta merevséget hajlékony körvonalak teszik lágyabbá. A minta technikája geometrikusan mintázott laposhímzés. Az 1955.423 sz. ( 33. kép ) lepedőszél mintájához hasonló, reneszánsz megfogalmazásban. Észak - Magyarország, XVII. század harmadik negyede. Hossza 190 cm, szélessége 41,5 cm. Ltsz.: 1955.504
31. LEPEDŐSZÉL
Vékony fehér lenvászon, fehér lenfonalas hímzéssel. Mintájában karéjos szélű nagy gránátalmák sorakoznak, a karéjok közül kis rozetták nőnek. A gránátalmákat S alakú indák kötik össze, kisebb gránátalmákkal és levelekkel. A színén és fonákán egyforma hímzés geometrikusan mintázott laposöltéssel varrott, a szárak, indák, kontúrok ferde laposöltéssel, a gránátalmák közepe és egyes levelek vagdalásos hímzéssel készültek. Szélén 18 cm széles kígyószalagmintás, lenfonálból vert csipke. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század vége. Hossza 173 cm, szélessége 46,5 cm. Ltsz.: 1955.508
32. LEPEDŐSZÉL
Vékony fehér lenvászon, vagdalásos és fehér selyem laposhímzéssel. Vagdalásos alapja olyan apró kockás, hogy szinte áttört szövésnek hat. Leveles hullámindában kinyílt rózsák és szegfűk váltakoznak. Alsó szélén 11 cm széles, gazdag rajzú, szalagmintás XVII. századi magyar vert csipke. A leveles inda mintázott laposhímzéssel, a virágok szirmonként váltva mintázott laposöltéssel és áttört hímzéssel varrottak. A rózsák közepe reticella jellegű varrott csipke. Mintája az 1960.132. leltári számú párnavég hímzéséhez hasonló, az áttört technikának megfelelő átfogalmazásban. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század harmadik negyede. Hossza 170 cm, szélessége 50 cm. Ltsz.:1955.501
33. LEPEDŐSZÉL
Nagyon vékony patyolat, arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Mintájának széles középső sávjában ellentétesen elhelyezett, tulipánnal koronázott gránátalmák és ötszirmú tulipánok váltakoznak, mindegyikük szalagcsokorral összefogott négy nagy fogazott és karéjos szélű levéllel koszorúzva. A levelekből kis tulipánok nőnek. A középső sáv két szélén kicsiny, indával kapcsolt, zárt és kinyílt gránátalmák sorakoznak. A hímzés technikája fektetett laposöltés, vékony fehér selyemfonállal geometrikus mintázással leöltögetve. A mintázás motívumelemenként változik, az arany - és ezüstfonalas hímzést sávonként váltogatták. Mintája az 1955.400 leltári számú ( 39.kép ) meggyszín - , aranyhímzésű XVII. század közepéről származó párnavég motívumának későbbi változata. Dr. Csányi Károly gyűjteményéből vásárolta a múzeum. Magyar, XVII. század eleje. Hossza 89 cm, szélessége 24 cm. Ltsz.: T.1970.2
34. PÁRNAVÉG
Fehér lenvászon, meggypiros selyem - és aranyfonalas hímzéssel. Középső széles sávjában kétféle rajzú - egy és két sziromsoros - nagy, küllős rozetta váltakozik. Mindegyiket végy fogazott levél koszorúzza. A levelek szögében tulipán. A sáv két szélén rozettás virágtövek sorakoznak. A minta a reneszánsz ízlésének megfelelően szimmetrikus, a képzelt vízszintes középtengelytől föl - és lefelé egyforma. Technikája hosszában és keresztben varrott és leöltögetett hamis laposöltés, a levelek és a kontúrok ferde laposöltéssel varrottak. Mintája az 1955.516 leltári számú ( 40. kép ) és a T.1970.2 leltári számú ( 38. kép ) lepedőszél hímzésének korábbi változata. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 73 cm, szélessége 22,5 cm. Ltsz.: 1955.400
35. LEPEDŐSZÉL
Vékony fehér lenvászon, fehér lenfonalas hímzéssel. Széles sávban nagy, fogazott szélű gránátalmák és kinyílt, barokk rajzú tulipánok ellentétesen váltakoznak. Az utóbbiak szárán két sarlós levél. A virágokat négy nagy fogazott levél koszorúformán veszi körül, amelyekből le - és fölfelé egy - egy kis tulipán ível, a levelek találkozási pontján szalagcsokor. Két szélén keskeny csíkban apró gránátalmák. A motívumokat a csomóöltések gyöngysorok módjára töltik be. A gránátalma közepe, a tulipán két szirma és a nagy levelek középvonalának hímzése kihagyással mintázott. Az 1955.400 leltári számú ( 39. kép ) párnavég mintájának változata. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVIII. század eleje. Hossza 160 cm, szélessége 23 cm. Ltsz.: 1955.516
36. LEPEDŐSZÉL
Fehér lenvászon, fehér pamutfonalas vagdalásos hímzéssel. A vagdalásos hímzésű sáv minden második kockája kereszt alakban behurkolt. A sáv közepén S alakú indák sorakoznak, két végükön szegfű nyílik, a középponton nagy, küllős rozetta. Az indákból még két kis virág és két kis levél nő. A középső sáv két szélén indával kapcsolt rozetták, tulipánok és gránátalmák sorakoznak. A lepedőszél szegélye 11 cm széles, szalagos mintájú, karéjos szélű, fehér lenfonálból vert csipke. A vagdalásos hímzés színén és fonákán egyforma, mintája geometrikusan mintázott laposhímzés, ferde laposöltésű kontúrral. A rozetták közepe csipkeöltéssel kitöltött. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század második fele. Hossza 170 cm, szélessége 43 cm, a csipkével együtt 54 cm. Ltsz.: 1955.498
37. ABROSZ
Vékony fehér lenvászon, világospiros, kék, zöld, sárga selyem - és aranyfonalas hímzéssel. Keskeny szegélyén ívsorban tulipánok sorakoznak, fölöttük apró tulipánokkal keretelt ívsorban szegfűvel koronázott peóniatövek állnak, ezeknek oldalágát gyűrű kapcsolja a tőhöz. Az abrosz négy sarkában átlós irányban háromágú virágtő helyezkedik el, főágán akantuszvirág oldal ágain szegfű; közöttük apró, virágos ágak, levelek. Az abrosz egész felülete a közép felé kisebbedő, elszórt virágos indákkal díszített, közöttük állatalakok. Középen margarétákkal osztott, négy virágos ágból alkotott koszorú, benne szarvas alakja és F. K. betűk. A színén és fonákán egyforma hímzés sűrűn egymás mellett elhelyezkedő sorokban varrott laposhímzéssel készült. Korábban a Bánffy család tulajdonában volt. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 234 cm, szélessége 186 cm. Ltsz.: 1954.648
38. OLTÁRTERÍTŐ
Vékony fehér lenvászon, meggypiros selyem - és ezüstfonalas hímzéssel. Két darabból összevarrott. A terítő négy oldalán sarlós leveles, virágos motívumok sorakoznak. A nagy levelek külső széle fogazott, fogai közül bogyók nőnek, középen levélsor fut végig. Tövétől két kis nyílt gránátalma és a visszahajló száron nagy, stilizált peónia nő, betölti a nagy levél ívét. A motívum oválisba komponált, stílusa a perzsa és az itáliai reneszánsz ízlését tükrözi. A hímzésen a meggyszínű és ezüstfonalat, valamint az öltésfajtákat mintaelemenként váltogatták. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 202 cm, szélessége 71 cm. Ltsz.: 1955.387
39. OLTÁRTERÍTŐ
Vékony fehér lenvászon, halványkék, halványzöld selyem - és aranyfonalas hímzéssel. A hosszabb oldalán két sorban oválisba komponált indák sorakoznak. A nagy, fogazott szélű sarlós levél fogai közül virágok nőnek, tövénél kis gránátalma. A levél ívét nagy szegfű és kis virág tölti be. A selyem - és az aranyfonalas hímzés folthatásban váltakozik. A selyemhímzés ferde laposöltéssel, az aranyfelületek leöltögetett fektetett laposhímzéssel varrottak. Korábban a pécsújfalusi r. k. egyház tulajdona volt. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 224 cm, szélessége 105 cm, a hímzés szélessége 30 cm. Ltsz.: 1915.122.1
40. HÍMZETT SÁV
Vékony fehér lenvászon, rózsaszín, világoskék, világoszöld selyem - és aranyfonalas hímzéssel. Tulipános keretelésű ívekben nagy, ötcikkes gránátalmatövek állnak, két nagy, fogazott szélű sarlós levéllel övezve. A gránátalma kettős, íves levélben ül, kis tulipán koronázza, amelyből jobbra és balra virágos ágacska hajlik le. Az apró laposöltéssel varrott selyem - és aranyhímzés a felületeknek finom csillogást ad. Egyes mintaelemek "point de Hongrie" módon zegzugosan hímzettek. László Fülöptől vásárolta meg a múzeum. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 257 cm, szélessége 27 cm. Ltsz.: 1904.82.2
41. LEPEDŐSZÉL
Vékony fehér lenvászon, színes selyem - és aranyfonalas hímzéssel. II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem feleségének, Bethlen Katának kelengyéjéből való. Az egymás mellett sorakozó ívek alatt álló szegfűs és tulipános, gyűrűkkel összefogott virágtövek alapját nagy sarlós levelek képezik. A kompozíció a reneszánsz formaalakításának felel meg, a levelek alakja és a kis körteidomok keleti jellegűek. A színén és fonákán egyforma "point de Hongrie" jellegű, zegzugos, árnyalt laposhímzés sávjai a motívumok alakját követik. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Erdély, XVII. század harmadik negyede. Hossza 144 cm, szélessége 15 cm. Ltsz.: 1955.429
42. HÍMZÉS RÉSZLETE (ANTEPENDIUM)
Fehér lenvászon, halvány rózsaszín, sárga, kétféle kék és zöld selyemfonalas hímzéssel. Ún. olaszkorsós minta. Két talpas, hosszú nyakú füles díszedényből 15 - 15 virágszál emelkedik ki. Az egyik csokorban rozetta, kétféle tulipán, liliom, küllős rozetta és szegfű, a másikban rozetta, tulipán, bogyófürt, gránátalma, szegfű és kétféle akantuszvirág van. A korsók között tulipánt, küllős rozettát, akantuszvirágot nyitó virágbokor, a csokrok között és fölött virágos indák és virágszálak töltik be teljesen a felületet. A csokrok virágainak egymás mellett futó szárait keskeny, ívelt levelek teszik könnyeddé, változatossá. Ezen a hímzésen a XVII. századi magyar hímzéseknek szinte minden virágtípusa megjelenik. Technikája ritkán leöltögetett hamis laposhímzés, a szárak és indák száröltéssel varrottak. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVII. század második fele. Hossza 83 cm, szélessége 74 cm. Ltsz.: 1955.412
43. ÚRASZTALI TERÍTŐ
Patyolat alapon, vontarany - és vontezüst - (skófium -) hímzéssel. Négy sarkában kétágú bokor, nagyobbik íves ágán négy zárt gránátalma. Kisebbik, visszakanyarodó ága az előbbi ívét tölti be, ezen három gyümölcs. Az almák körül és az ágakon apró kacsok sorakoznak néhány kis levéllel. Az oldalak közepén a sarokmotívum kisebbik ága ismétlődik. A motívumok rajza, az egyforma zárt gránátalmák perzsa - török hatást mutatnak, a motívumokat fellazító kacsok gótikus jellegűek. Színén és fonákán egyforma hímzés mintázott laposöltéssel, a szárak és kacsok ferde laposöltéssel varrottak. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, XVI. század második fele. Mérete: 101,5 x 101,5 cm. Ltsz.: 1955.376
44. ÚRASZTALI TERÍTŐ
Patyolat, arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Sarkaiban rombusz alakba komponált, levélcsokorból kinövő virágtő áll. Tulipánnal, rozettával, levelekkel, kacsokkal élénkített főágán tulipánnal koronázott, karéjos szélű zárt gránátalma. A középpontból induló két oldalága négyfelé ágazik, szegfű, rózsa, tulipán, margaréta nyílik rajta. A tő rajza könnyedén ívelő ágaival, naturalisztikus virágaival reneszánsz stílusú. A hímzés technikája színén és fonákán egyforma, mintázott laposöltés. Endler Jenőtől vásárolta a múzeum. Észak - Magyarország, XVII. század közepe. Mérete: 93 x 93 cm. Ltsz.: 1941.21.5
45. KEHELYKENDŐ
Patyolat, világospiros, kék, világoszöld, rózsaszín, krémszínű selyem- , arany - és ezüstfonalas hímzéssel. A négy sarokban diagonális irányban négyzet alakba komponált, stilizált gyökérből növő virágtő áll. Ötszirmú tulipánokkal és levelekkel osztott főágán szegfű nyílik; két nagyobb, egymáson áthajló oldalágát kinyílt liliom, szőlőfürt, bogyósoros tulipánok, gránátalmák, apró virágok, levelek, kacsok díszítik. Két - két kis ívelt alsó ágát négyszirmú virágok, apró tulipánok, levelek, kacsok élénkítik. A két szemben álló virágtő rajza teljesen egyforma, a másik kettő csak kevéssé tér el az előbbiektől. A kendő két oldalának közepén virágos ágak között a tudás fája alatt Ádám és Éva áll, futó szarvassal. A másik két oldalon szintén virágos ágak között, ülő Madonna alakja helyezkedik el. A kendő közepén négy virággal osztott levélkoszorúban "Agnus Dei" - ábrázolás, mellette P. A. betűk, alatta 16:51: évszám. Valószínűleg eredetileg jegykendő volt - erre utalnak a virágtövek szív alakban hajló ágai - , s az esküvő után ajándékozták az egyháznak. Ekkor hímezték bele az alakos ábrázolásokat, betűket és az évszámot. Technikája színén és fonákán egyforma, ferde laposöltés. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak - Magyarország, 1651. Hossza 65 cm, szélessége 62 cm. Ltsz.: 1955.386
46. ÚRASZTALI TERÍTŐ
Patyolat, meggyszínű selyemfonalas és vontarany - (skófium -) hímzéssel. Négy sarkán és oldalainak közepén csigás végű, egy oldalra hajló bokor, amin egy szegfű és két akantuszvirág nyílik. A kendő közepén szegfűt, tulipánt, forgórózsát nyitó csigás inda. A színén és fonákán egyforma geometrikusan mintázott laposhímzésen a meggyszínű és aranyfelületeket váltogatták. Szegése aranyfonálból vert csipke. Korábban a Wolfner család gyűjteményéhez tartozott. Észak-Magyarország, XVII. század közepe. Hossza 102 cm, szélessége 100 cm. Ltsz.: 1955.389
47. DÍSZRUHA HÍMZÉSE
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem második feleségének, Brandenburgi Katalinnak bársony díszruháját tulipánnal váltakozó ívsorokban szegfűs, margarétás arany - ezüst hímzés díszíti; a szoknyán 8 sorban, a vállfűző szélein és hátán húzódik a dús díszítés. Technikája mintázott laposöltés. Erdély, 1625 - 29. A szoknya hímzésének szélessége 60 cm. Ltsz.: 1954.664
48. MISERUHA
Cseresznyepiros atlaszselyem arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Felülete három sávra osztott. A középsőt szimmetrikus virágtő tölti be, rajta levelek között szegfű, akantuszvirág, tulipán, gyöngyvirág nyílik. A két oldalsávon leveles, virágos, csigás hulláminda ível, gránátalmával és szegfűvel. Hátán lent a Károlyi és a Sennyey család címere, elején 1670 - es évszám. Technikája geometrikus mintázással leöltögetett laposhímzés. Károlyi László és felesége, Sennyey Erzsébet készíttette. A reneszánsz - ornamentikát jól ismerő mester munkája. Az Ernst - gyűjteményből vásárolta a múzeum. Erdély, 1670. Hossza 128 cm, szélessége 84 cm. Ltsz.: 1935.42
49. TERÍTŐ
Zöld és vörös selyembársony, arany - és ezüstfonalas hímzéssel. I. Rákóczi György fejedelem felesége, Lorántffy Zsuzsanna készíttette. A terítő tükre zöld bársony, szinte beborítják a finom rajzú virágos díszítmények. A sarokban levő virágtő levélkoszorúján a perzsa motívum reneszánsz átértékelése szembetűnő. A közöttük álló háromágú virágtő itáliai előképre utal. A terítő közepén Erdély címere, s benne szívpajzsban a Lorántffy - címer; stilizált leveles keretelése tökéletes összhangban van a többi motívummal. A vörös bársonykeret kétféle rajzú virágbokra és a tükör kis helytöltő virágos ágai a Nyugat és Kelet formakincséből egybeötvözött tipikus úrihímzés - motívumok. A terítő hivatásos hímzőmester munkája, aki jól ismerte a reneszánsz művészet remekeit. Technikája mintázott laposhímzés. A vallás - és közoktatási miniszter adományából vásárolta a múzeum Erdődy Tamás örököseitől. Erdély, XVII. század második negyede. Hossza 200 cm, szélessége 182 cm. Ltsz.: 1932.121
50. MISERUHA
Arannyal átszőtt fehér bordás selyem, színes selyem - , arany - és ezüstfonalas hímzéssel. A kolumnán szegfűs virágtő, alatta XIV. Lajos király korára jellemző baldachinos motívum. Két oldalsávján hullámindán különböző virágok nyílnak. Az osztások és a szegély aranypaszomány. A trencséni kegyes tanítórendtől vásárolta a múzeum. Magyar, XVIII. század eleje. Hossza 118 cm, szélessége 79 cm. Ltsz.: 1918.29.75.c.
51. CSÓTÁR
A nyereg mögé terített lótakaró felületét teljesen beborítja az arany - és ezüstfonalas hímzés. Zegzugos alapon három nagy, levélcsokorral koronázott palmetta alakú díszítménnyel. A középsőt koszorúformán két nagy fogazott levél övezi. A takaró három oldalán rozetták és sarlós levelek felváltva sorakoznak, ezenkívül rózsaszín atlaszselyem alapon keskeny csíkban íves indával kapcsolt hármas levelek. A minta rajza török hatást mutat. Technikája geometrikus mintázással levarrott laposhímzés. Korábban a Teleki család tulajdonában volt. Erdély, XVII. század első fele. Hossza 122 cm, szélessége 55 cm. Ltsz.: 1949.372
52. NYEREGTAKARÓ
Zöld posztó, arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Négy sarkában ötágú virágtő áll. Leveles főágán szegfű, két oldalágán kinyílt gránátalma. Két csigásan kanyarodó alsó ágát kis tulipánnal koronázott fogazott szélű gránátalma díszíti. A takaró hátsó oldalának közepén azonos virágtő áll, rajza itt azonban vízszintes helyzetének megfelelően alakított. Technikája geometrikus mintázással leöltögetett laposhímzés. Korábban a Bánffy család tulajdona volt. Erdély, XVII. század közepe. Hossza 119 cm, szélessége 114 cm. Ltsz.: 1958.26
53. NYEREGTAKARÓ
Zöld posztó, arany - és ezüstfonalas hímzéssel. Hátsó oldalának két sarkában virágbokor, leveles ágait szegfű, két akantuszvirág, két kis akantuszvirág, tulipán díszítik. Hátsó oldalának közepén szívből induló nagy szegfű áll, két oldalán a gyűrűvel hozzákapcsolt leveles, csigás indián akantuszvirág nyílik. Elejének két sarkában szegfűszál. Technikája geometrikusan mintázott, aláöltött laposhímzés. Magyar, XVII. század második fele. Hossza 114 cm, szélessége 111 cm. Ltsz.: 1958.31
54. CSIPKE
Fehér lenfonálból varrott. Vagdalásos alapra van varrva a "punto in aria" technikával készített indás virágos, alakos, madaras minta. A Színművészeti Főiskola egy kiselejtezett kosztümjének gallérjáról került a gyűjteménybe. Velence, XVI. század. Hossza 48,5 cm, szélessége 3,3 cm. Ltsz.: 1954.629
55. CSIPKE
Aranyfonálból vert. Két sávból összetett: betétből és fogazott leveles szélű csipkéből. Technikája fonott csipke, a vert csipke legrégibb fajtája. A losonci református templom kriptájából emelték ki 1851-ben. Magyar, XVI. század vége. Hossza 190 cm, szélessége 14 cm. Ltsz.: 1853.5.B.26
56. CSIPKE
Aranyfonálból vert. Háló alapon ötszirmú tulipánokkal és tulipános motívumokkal. Egyik széle karéjos, pikós szegéllyel. Magyar, XVIII. század eleje. Hossza 156 cm, szélessége 25 cm. Ltsz.: T.1969.8
57. DÍSZLEPEDŐ
Lenvászon, vagdalásos hímzéssel és hálós alapú vert csipkével. Közepén palmettamintás csipkebetét, két végén csipkeszegély, leveles indákban gránátalmákkal. Magyar, XVII. század vége. Hossza 310 cm, szélessége 192 cm. Ltsz.: T.1963.4
58. CSIPKE
Fehér lenfonálból vert. Ismétlődő mintájában guipure alapon szívből kinövő keresztek állnak levelek és tulipánok között. Oltárterítő szegélye volt. Magyar, XVII - XVIII. század fordulója. Hossza 172 cm, szélessége 36 cm. Ltsz.: 1955.547
59. CSIPKE
Fehér lenfonálból vert. Guipure alapon szeszélyes rajzú szórt mintákkal. Egyik szélén lyuksoros betét, alján váltakozó karéjos és hegyes motívumokkal csipkézett. Magyar, XVII. század eleje. Hossza 137,5 cm, szélessége 23 cm. Ltsz.:1955.573
60. CSIPKE
Fehér lenfonálból vert. Mintájában pikós - pálcás alapon nagyobb és kisebb virágok, levelek, gránátalmák. Alja ritmikusan ismétlődő karéjos vonalú. Alba csipkéje volt. A szepesi püspökségtől vásárolta a múzeum. Brüsszel, 1700 körül. Hossza 208 cm, szélessége 62 cm. Ltsz.: 1915.69.16
61. ALBA
Alján és ujja végén varrott csipke. Hálós alapon barokk motívumokkal és virágtöves, virágindás, leveles díszítményekkel. Mintája különböző csipkeöltésekkel varrott. Ún. Alencon - típusú. A szepesi püspökségtől vásárolta a múzeum. Francia, XVIII. század. A csipke hossza 153 cm, szélessége 74 cm. Ltsz.: 1915.69.13
62. RECECSIPKE
Fehér lenfonálból. Oltárterítő széléről való. Közepén díszváza virágokkal, ennek két oldalán tükörképszerűen Szent György lovas alakja, amint a sárkányt ledöfi. Felirata: MAGÁROSI ANNA. Alsó szélén: CHRISTUS VRVNK PELDAJA SZET GYORY R ANNO DOMINI 1660. Magyar, 1660. Hossza 150 cm, szélessége 72 cm. Ltsz.: 1922.55
63. SZŐNYEG
Gyapjúfonálból csomózott. Kis usák. Piros tükrében hatszögű kék medalion, arabeszk leveles és indás dísszel, sarkaiban fonadék. Kék alapú keretében indás virágtövek. Korábban a csíksomlyói Ferenc - rendi zárdában volt. Kisázsia, XVI. század második fele. Hossza 157 cm, szélessége 110 cm. Ltsz.: 1914.94.10
64. SZŐNYEG
Gyapjúfonálból csomózott. Vörös tükrében sárga arabeszkes minta. Kék alapú keretében kufi írásjegyekhez hasonló motívumok között szegfűk, palmetták, csillagok. Kisázsia, XVII. század első fele. Hossza 184 cm, szélessége 121 cm. Ltsz.: 1952.278
65. SZŐNYEG
Gyapjúfonálból csomózott ún. erdélyi szőnyeg. Vörös tükrét két díszedényből kinövő virágos indák borítják. Sarkaiban sötétkék alapon rozetták, levelek. Sárga alapú keretében sárga és vörös hosszúkás, szögletes medalionok sorakoznak, bennük kétkarú, karmos arabeszkek. A szepesi püspökségtől vásárolta a múzeum. Kisázsia, XVII. század második fele. Hossza 172 cm, szélessége 133 cm. Ltsz.: 1915.69.10
66. SZŐNYEG
Gyapjúfonálból csomózott ún. erdélyi szőnyeg. Vörös tükrében nárciszrozettákkal keretelt rombusz - medalion, vázás, virágos mintával. Sarkaiban rozetták, levelek. Keretében fehér alapon színes rozetták sorakoznak. A szepesi püspökségtől vásárolta a múzeum. Kisázsia, XVII. század. Hossza 167 cm, szélessége 125 cm. Ltsz.: 1915.69.6
67. SZŐNYEG
Gyapjúfonálból csomózott. Két tükrében az úrihímzések mintájával rokon rajzú virágtő, fölötte frízben: D: S: 1723. Keretében kétkarú arabeszkes, hosszúkás arabeszkmedalionok és csillagok váltakoznak. Erdélyben készült a kisázsiai szőnyegek hatására. Erdély, 1723. Hossza 120 cm, szélessége 170 cm. Ltsz.: 1953.441
open table of contents
Creators, contributors
creator V. Ember Mária
publisher Magyar Helikon / Corvina
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1980-01-01
temporal reference 1980
Attributes
medium paper
extent 56 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0125