A Zrínyi utcai kórház fertőző osztálya

image
qualifiedcontent

A mai Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi utcai egysége, az egykori Szentháromság Közkórház Hübner Jenő tervei alapján épült az 1890-es években.

A fénykép készítője a székesfehérvári származású Glück József. A fotográfus szülővárosában végezte tanulmányait, majd az ott töltött gyakorlati évek után Győrben folytatta tevékenységét 1898-ban, a Deák Ferenc utca 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) műteremben. 1901-ben vette át Papp Albert Deák Ferenc utca 5. szám alatti műtermét, és ezt követően néhány évig az elődje iránti tiszteletből Papp Albert utódjaként szignálta alkotásait. Idővel a két műterem közül választania kellett, s végül annál a helyszínnél maradt, ahol győri pályafutását elkezdte. Portréiról, városképi részleteiről, valamint fontos események megörökítéséről vált közismertté.1944-ben Auschwitzba deportálták.

Title(s), language
is part of Glück József fotósorozata a Zrínyi utcai kórházról
language hungarian
Subject, content, audience
subject A Zrínyi utcai kórház fertőző osztálya
usertag Győr, Zrínyi utcai kórház, fertőző osztály, Szentháromság Közkórház, Glück József
Creators, contributors
creator Glück József (1877-1944)
Time and places
spatial reference Győr, Zrínyi utca
location of physical object Győr
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
registration number XJM.F.200