Görög költők antológiája (részlet)

text

Az antológia (egyébként az 1982-ben megjelent első kiadás bővített és javított változata) az ógörög költészetből ad terjedelmes és átfogó válogatást, mely ez idő szerint az ógörög költészetnek magyar nyelven legterjedelmesebb és legátfogóbb gyűjteménye. Terjedelmét jól mutatja, hogy közel 43 nyomdai íven, mintegy 18 ezer sornyi, szám szerint majd 800 verset illetve versrészletet (vagy verstöredéket) tartalmaz, átfogó voltát pedig egyrészt az jelzi, hogy a válogatás alsó időbeli határát az ógörög költészet ránk hagyományozott kezdetei, vagyis Kr.e. 8. század, a felsőt pedig az ógörög költészet végső periódusa, a Kr.u. 6. század eleje, tehát a bizánci kor határát adják, másrészt az, hogy a válogatás a lírai költészeten kívül az epikus és a drámai költészet alkotásaira is kiterjed, s ha Homéros, Aischylos, Sophoklés, Euripidés és Aristophanés más kiadásokban viszonylag könnyen hozzáférhető alkotásaiból a szerzők rangjához képest szűkmarkúbban merít is, másfelől viszont a „pogány” költészet alkotásai mellett a korai keresztény költők műveinek is helyet ad. Az antológiába felvett versekhez természetesen magyarázatok is járulnak.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject papír alapú könyv
subject antológia
audience general
Creators, contributors
publisher Európa Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Görögország
location of physical object Szendrő
issued 1982-01-01
temporal reference i. e. 800-i.sz.6. sz.
Attributes
medium paper
extent 9,1 MB
extent 900 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier ISBN 963 07 2780 3