A lombard kastély főhőse egy tehetséges fiatal művészettörténész, aki itáliai tanulmányútján nagyarányú képhamisítási bonyodalomba keveredik. Vele akarják „tudományosan hitelesíttetni”, hogy a montemaggiói várkastély pincéjében elhelyezett, frissen restaurált képeket Ambrogio de Predis, Leonardo da Vinci kortársa festette a kastély hajdani tulajdonosairól, a Galleraniakról. Érdy Loránd, aki éppen Leonardóval és körével foglalkozik, nem teljesen gyanútlan, mégis majdnem kelepcébe esik. A friss kézjegy, a különböző eredetre valló stíluseltérések nyugtalanítják, de képtelen arra, hogy a kastély új tulajdonosával, a nagyformátumú szélhámossal saját erejéből szakítson, s visszatérjen korábbi munkájához, a fegyelmet és aszkézist igénylő tudományos kutatáshoz. Végül is szigorú és példás emberségű professzora az újságok reklámcikkeiből értesül a gyanús kalandról, s leutazik Olaszországba, hogy tehetséges tanítványát megmentse a tudománynak. A Lagúnák hősnője Cecilia, a ciprusi király törvénytelen lánya, aki Velencében a nagyvilági kurtizán életét éli, s közben – hol titkon, hol nyíltan – bonyolult diplomáciai feladatokat old meg a velencei Signoria megbízásából. Egy darabig úgy látszik: Cecilia értelme szigorú kordában tartja testét, lelkét, érzelmeit, de amikor egyik diplomáciai útján megismerkedik Giorgionéval, a századforduló nagy festőjével, az Udvari Ember erkölcsi és értelmi tartása egyszeriben értelmetlenné válik szemében, üresnek és öncélúnak kezd tetszeni neki az, ami életeleme volt, s megsejt egy új asszonyi eszményt, mely felé vágyódással tekint. A regény más alakokon keresztül vezet rá a mondanivaló lényegére: az az életforma, melyből Cecilia kitörni készül, már bomlóban van, s föltartóztathatatlanul halad a pusztulás felé, jóllehet ez a dekadencia csak két évszázad múlva válik teljesen láthatóvá.