Sopianae Söröző, Pécs 1978

image
qualifiedcontent

A fotón a pécsi Sopianae Söröző védett festett üvegablakainak egyike látható. Az 1943-ban nyitott söröző berendezésének minden részletét Lakatos Artúr tervezte. A helyiségben lévő ólomüveg ablakok védettséget élveznek. A Rákóczi útra néző fronton hét, átellenben, az udvarra néző oldalon kettő állótéglány formájú színes üvegfestmény ablak. Keretelésük mély tüzű, színes növényi levéldíszes, közeikben egy-egy piros rozettával. A középmezőben ólomkeret-rekeszes, váltakozóan türkizkék-fehér színű, egy-egy köralakú színes embléma. Ezek mindegyikében Pécs város egy cégének címere látható. A köralakú embléma keretében felirat, belső közben színes, virágos kitöltésben a címer. Kivitelezőjük Johan Hugó budapesti üvegfestőmester. Diplomáját tekintve eredetileg gyógyszerész, tanulmányai mellett sajátította el a festészet és rajzolás művészetét. Az 1920-as évek elején Berlinben tanulta ki az üvegfestés technikáját, majd hazatérve 1923-ban megalapította az Országos Üvegfestészeti Műhelyt. Vélhetően pécsi kötödése miatt választotta Lakatos Artúr a Sopianae Söröző festett üvegablakainak kivitelezőjének.

One of the protected painted glass windows of Sopianae Brasserie at 73 Rákóczi Road of Pécs in 1978. The brasserie was opened in 1943 based upon the plan of painter and applied artist Mr. Artúr Lakatos with stain-glass windows.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject vendéglátás-történet
subject védett vendéglátóhely (1978-tól)
subject enteriőr
subject vendéglátóhelyiség
subject vendéglői berendezés
subject söröző
subject festett üvegablak
subject Lakatos Artúr (1880-1968) festő- és iparművész
subject Johan Hugó (1890-1951) festőművész, üvegfestő
subject szocialista vendéglátóipar
subject MKVM
Time and places
spatial reference Pécs, Rákóczi út 73.
location of physical object Budapest
temporal reference 1978
Attributes
medium paper
extent 13 x 9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_32_373
registration number VIP_8_N-Zs_védés_(védett_vendéglátóhelyek)