A New York kávéház étterme, 1976-ban

image
qualifiedcontent

A képen az 1894-ben megnyitott New York kávéház, belső terének egyik részlete látható. A második világháború után sokáig zárva volt, illetve más funkciókkal töltötték meg a helyiségeket (perzsavásár, sportszerüzlet, stb.). 1954-ben nyitották meg újra ezúttal Hungária étterem néven. Ezzel az elnevezéssel egészen a rendszerváltásig üzemelt. Újabb zárva tartás következett, majd 2001-ben vásárolta meg az olasz Boscolo-csoport, amely gyönyörűen felújította és 2006-ban, mint New York Palace Hotel néven nyitotta meg. A kávéház felújítása során az eredeti (főleg Hauszmann-féle) interieur-fényképeket vették alapul. Ugyanakkor a fotó, az 1979-es állapotot mutatja. A helyiségek berendezése az építésekor divatos irányzatot követve historizáló stílusú. Jól megfigyelhetőek, a pazar belső tereit több részre tagoló csavart oszlopok és az akkor újszerűnek ható belsőépítészeti elemként kialakított erkélyek is. Azonban a csillár már nem az eredeti velencei remekmű.

New York Café at 9-11 Erzsébet Ringroad (Lenin Ringroad for a while) in Budapest, opened in 1894. It was closed for a long time after WW2, and the premises were filled with other functions (Persian fair, sports shop, etc.). It was reopened in 1954, this time under the name Hungária Restaurant. Photo in 1976.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject enteriőr
subject vendéglátóhelyiség
subject vendéglői berendezés
subject kávéház
subject kávéházi belső
audience general
Creators, contributors
creator Hans-Ulrich Robberg, 1055 Berlin Cynaenstrabe 15.
Time and places
spatial reference Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Erzsébet körút 9-11.
spatial reference Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Lenin körút
location of physical object Budapest
temporal reference 1976
Attributes
medium paper
extent 24 x 31 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
registration number VF_22075
registration number VIP_8_N-Zs_védés_(védett_vendéglátóhelyek)