New York kávéház, Budapest XIX. század vége, XX. század eleje

Később Hungária Étterem, majd New York Palace Hotel - New York Café

image
qualifiedcontent

A felvételen az 1894-ben átadott New York kávéház, utcai frontja a körút másik feléről fotózva. A tizenkilencedik század fordulóján, a világ egyik legnagyobb biztosítótársasága az amerikai New York Life Insurance Company volt. Nemzetközi társaság lévén minden jelentősebb európai fővárosban rendelkezett reprezentatív irodaépülettel. Az éppen nagyarányú fejlődésnek indult magyar főváros, kedvező helyszínnek tűnt a hálózat újabb prosperáló tagjának. A kiírt tervpályázatot Hauszmann Alajos nyerte el, aki Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével tervezte és építette meg a négyemeletes, olasz reneszánsz jellegzetes formavilágára épülő eklektikus stílusú palotát és a földszinti részén helyet foglaló kávéházat. Még így távolabbról is látszanak, az épület külső falát díszítő faunok (Senyey Károly alkotásai). A kávéház első üzemeltetője Steuer Sándor volt, bár első fénykorát, a későbbi Harsányi-fivérekhez köthető időszakban éli. Ekkortájt vált a hazai irodalom- és művésztársadalom meghatározó találkozóhelyévé.

Street front of New York Café at 9-11 Erzsébet Ringroad in Budapest, opened in 1894. Later, the renter, Mr. Vilmos Tarján constructed it for a restaurant instead of the Billiard Hall. Deepened part is known as "Deep Water" named by the guests.

At the turn of the nineteenth century, one of the world’s largest insurance companies was the American New York Life Insurance Company. Being an international company, it had representative office buildings in all major European capitals. The Hungarian capital, which has just started to develop on a large scale, seemed to be a favorable location for another prosperous member of the network. The design competition was won by Mr. Alajos Hauszmann, who, with the help of Mr. Flóris Korb and Mr. Kálmán Giergl, designed and built the four-storey eclectic palace based on the typical Italian Renaissance design and the café on the ground floor. The first operator of the café was Mr. Sándor Steuer, although it lived its first heyday, later in the period related to the Harsányi brothers. It was around this time that it became a defining meeting place for the Hungarian literary and artistic society.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject vendéglátás-történet
subject védett vendéglátóhely (1974-től)
subject utcai front
subject utcakép
subject biztosítótársaság
subject kávéház
subject Hauszmann Alajos (1847-1926) építész
subject Korb Flóris (1860-1930) építész
subject Giergl Kálmán (1863-1954) építész
subject Senyey Károly (1855-1919) szobrász
subject vendéglátóipar
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest, VII. kerület, Erzsébetváros, Erzsébet körút 9-11.
location of physical object Budapest
temporal reference XIX. század vége, XX. század eleje
Attributes
medium paper
extent 10 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_38_983
registration number VIP_8_N-Zs_védés_(védett_vendéglátóhelyek)