X.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár

Fókatelep koncert

image
qualifiedcontent

Fókatelep koncert. 2009. május 26., kedd 21 óra. helyszín: Fesztiváludvar,szervező: Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház. A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult Korai Öröm tagok rendszeres jamsession-jei alapján, kezdetben még "Korai Jam Session" néven. Oláh Annamária énekesnő csatlakozásával a kezdeti, instrumentális darabok fokozatosan nyerték el mostani dalformájukat, s a zenekar improvizálós, belassult,ambient-sátras (?fókatelep?) szabadcsapatból markáns, pszichedelikus folk-rock együttessé alakult. A kezdeti kis klubkoncertek után a zenekarnak egyrenagyobb, rangosabb helyszíneken nyílt módja a bizonyításra. Így többekközött sikeres koncertet adott több vidéki nagyvárosban, vagy pl. a Szépművészeti Múzeum Hundertwasser kiállításának zárónapján is. Első lemezén a zenekar elsősorban a magyar, de olykor bolgár, francia, vagy akár indiai nép-és műdalok világába kalauzol minket, energikusan, rockosan előadott zenei formákkal kísérve. A Fókatelep, bár zeneileg több, látszólag egymástól távol álló stílusból is merít, (népdal, sanzon, metál,elektronika) egyik mellett sem kötelezi el magát, inkább ezek sajátos keveréke alakítja, határozza meg a sajátos "fóka- soundot?. Így pl.hallhatunk indiaias "raga-rockot" (Yallah Yallah), lassan hömpölygő,doomosan súlyos "zongora-metált" (Szállj el), a Szomorú Vasárnap feldolgozásával pedig egy igazán magyaros, trip-hop elemeket is használó dal született: hiszen szövegben, hangulatban mi más is képviselhetné jobban e műfaj magyar változatát, mint Seress Rezső világszerte ismert klasszikusa? Az ethno-folk érzést Annamari szárnyaló éneke mellett tovább erősíti Nikola Parov vendégszereplése is, aki több dalban játszik tradicionális fúvóshangszereken, ill. hegedűn. Három szerzemény (Indulj el?; Hej, búra- búra?;U Stankini) erejéig saját gyökereiket is felidézik: ezek a Korai Öröm? 97-es, ill. 2001-es albumán található témák "újrahasznosításából"születtek, így nem véletlenül lehetnek majd ismerősek a zenekarrajongóinak. www.myspace.hu/fokatelep

Title(s), language
is part of X.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár
has part Kortárs Művészeti Fesztivál 15 Székesfehérvár 1999-2013
language hungarian
Subject, content, audience
subject KMF fotók
Time and places
place of publishing Székesfehérvár
spatial reference Székesfehérvár
location of physical object Székesfehérvár
date 2009-05-26
issued 2014-05-10
temporal reference 2009 tavasz
Attributes
medium paper
medium harddrive
extent 90x130mm
extent 600 DPI
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Városi Képtár Deák Gyűjtemény Székesfehérvár
Source and data identifiers
source Városi Képtár Deák Gyűjtemény
identifier www.deakgyujtemeny.hu
registration number 090526_3_1,2,3,4,5,17,19,20,21,23,24,25