Mte. St. Michele 1916

image

Mte. St. Michele 1916 " Itt sebesült meg súlyosan édesapám" Gáthy Ferenz zászlós. Az első hat isonzói csata idején a leghírhedtebb, és a legnagyobb áldozatokat követelő védelmi szakaszok, a Monte San Michele ormai és nyugati lejtői. A háború emlékének maradványai, az állások, felvezetőárkok, telephelyek romjai mellett még ma is láthatók azok az egykor mezőgazdasági művelés alatt álló területek, amelyeket a Nagy Háború előtt az ottani parasztgazdaságok alakítottak ki a karszt kövei között. Az első isonzói csata során, 1915 júniusának végén a karszt peremére szorult védők igyekeztek a terepadottságokat kihasználni, hogy a kialakult védelmi vonalakat megerősítsék, valamint az olasz tüzérség tűzcsapásaitól védelmet nyerjenek. A Monte San Michele védelmi területe egy háromszöget formáz, amely a Peteano – Sdraussina – Monte San Michele 275 méter magas csúcsa által határolt körzet. Ez a terület a Monte San Michele vízmosásokkal szabdalt nyugati lejtője. San Martino del Carso védelme a sdraussinai út, valamint a község délnyugati szélén emelkedő 197-es magaslat megtartásán múlott.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject katona
subject látkép
subject tájkép
Creators, contributors
publisher Gáthy Béla
Time and places
place of publishing Bonyhád
spatial reference St. Michele
location of physical object Szekszárd
date 2007-01-09
temporal reference 1916
Attributes
medium optical disk (CD)
extent ismeretlen
extent album alapján készült
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Tálosi Zoltán
registration number F. 2015. 2203