Mári néni, az egykori múzsa

text

Sem a népművészetnek, sem a hivatásos festőművészetnek nem mestere, képei mégis szerepelnek a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum egy-egy kiállításán, tárlatán. Mári néni Hódmezővásárhelyen él, a Dohány utca 8. számú házban, ahová a villanyt még csak bevezették, de bekapcsolásra nem került. Mári néninek ezelőtt két évvel felajánlott a tanács másik, jobb lakást de nem fogadta el: itt akar meghalni. Mári néni múzsának sokkal jelentősebb, mint festőnek. Mári néni szinte már muzeális értéke abban áll, hogy tizenhat évig élettársa volt az alföldi piktúra egyik legnagyobb alakjának, Tornyai Jánosnak. Ez a státusz eléggé összetett, mert takarítónője, szakácsnője, tanítványa, modellje és sírig hű szerelmese lett egyben. Beleszeretett ebbe a - ahogy mondja - "goromba, fukar emberbe", s ezzel együtt a művészetbe. Újságcikk : Népszabadság, 1964. december 6.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képzőművészet
subject újságcikk
Creators, contributors
publisher Népszabadság
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1964-12-06
temporal reference 1964
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma