A magyar régészet regénye

text

Nyolc régész vállalkozott arra, hogy a régészet, művészettörténet és a történettudomány tárgyi alapjain állva tudományos pontossággal és hűséggel, az átlagolvasó számára élvezetesen megelevenítse a múltat. Leletek, romok, faragványos kövek, elsárgult pergamenek, régi kódexek, bel- és külföldi krónikások nyomán, régészek ásója, történészek kutatása által áll össze élvezetes képpé az őskőkortól a barokkig hazánk földjének élete, története; elevenednek meg tájai, műemlékei. Fejezetei közül az őskőri rész az érdi vadásztelepülés és a bükki Szeleta-kultúra életét ismerteti. Az új kőkorral foglalkozó fejezet az alföldi Tűzkövesre vezet el; betekintést nyújt lakosainak hiedelmeibe, hétköznapi életébe. A római Pannóniával foglalkozó részben Aquincum, Sophiane és Savaria kel életre romjaiból, a népvándorlás korának néhány kiemelkedő fontosságú lelete pedig jó alkalom arra, hogy e kevéssé ismert, mozgalmas időszak történelmi és művészeti rekonstrukciójának szinte szemtanúi lehessünk. Sok érdekes, ismeretlen részlettel gazdagodik az olvasó a honfoglaló magyarság életével kapcsolatosan; a magyar középkor is megelevenedik a Visegrádról elrabolt korona regényes útjának ismertetése során. Rákóczi ifjúságát, udvarának életét írja le e rész szerzője, míg a barokk kori kisváros, Vác életét megelevenítve e kor jellegzetes alkotásának parádés ünnepre, az „eszterházi vigasságok” színhelyére, a fertődi kastélyba kalauzolja el az olvasót.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject A magyar régészet regénye
subject Szombathy Viktor
subject könyv
Table of contents
1. Előszó
2. Az ötvenezeréves ember (Gábor Miklós)
3. Az újkőkorszak embere (Csalog József)
4. Pannonia földjén (Mócsy András)
5. A népek országútján (Bóna István)
6. A magyar honfoglalás kora (Dienes István)
7. Visegrád fényében (Entz Géza)
8. Törökvilág Magyarországon (Gerő Győző)
9. Kuruc idők (Szombathy Viktor)
10. Vihar után - vihar előtt (Szombathy Viktor)
open table of contents
Creators, contributors
creator Szombathy Viktor
publisher Panoráma
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1968-01-01
temporal reference 1968
Attributes
medium paper
extent 318 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0182