Hági Söröző, Szeged, 1970.
Hági Étterem, Szeged
A felvételen a szegedi Hági Étterem belső terében megrendezett időszaki vendéglátóipari kiállítás látható, Koncz Árpád felszolgáló magángyűjteményéből. A falakon elhelyezett tablókon és a vendégtérben kialakított ideiglenes, nagyméretű, vízszintes kiállítási felületen az üveglapok alatt, különböző vendéglátóipari aprónyomatok és egyéb kiadványok látszanak. A teljesség igénye nélkül: söralátétek, bőröndcímkék, képeslapok, árlapok, menülapok. A falon Szőnyi István panneau-ja a "Piknik a vízparton" című alsó része látszik. A védettséget élvező pannókból három is megtekinthető volt akkoriban, a fent említetten kívül a két részes "Tiszai halászat" és "Készül a halászlé" című. Ugyancsak védettek voltak az utcai fronton található színes festett üvegablakok és a kétszárnyú bejárati ajtó üvegfestményei. Tervezőjük Haranghy Jenő, kivitelezőjük Palka József üvegfestőmester volt. Elkészültük 1941-re datálható. A vendéglátóhely neve Haggenmacher Henrik svájci származású budapesti sörgyárosra utal, aki 1896-ban nyitotta meg sörcsarnokját, az 1879-es árvíz után felépített épületben. Az idők folyamán természetesen több tulajdonosa és bérlője is volt, többek között Gottwald Rezső (1923-1932). A háború utáni korszakban nagyrészt a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette az 1994-es privatizációig.
The photo shows a temporary catering exhibition in the interior of the Hági Restaurant in Szeged, from the private collection of waiter Árpád Koncz. On the tables on the walls and on the temporary, large, horizontal exhibition surface in the guest room, under the glass panels, you can see various catering prints and other publications. Without being exhaustive: beer mats, luggage labels, postcards, price lists, menu cards. On the wall you can see the lower part of István Szőnyi's panel painting "Picnic on the waterfront". Three of the protected panel paintings were on display at the time, in addition to the above mentioned one, the two-part "Fishing on the Tisza" and "The fish soup is being cooked". Also protected were the painted glass windows on the street front and the painted glass on the double front door. They were designed by Jenő Haranghy and created by master glass painter József Palka. They date from 1941. The name of the restaurant is a reference to Henrik Haggenmacher, a Swiss-born Budapest brewery owner who opened his beer hall in 1896 in a building built after the flood of 1879. Over time, of course, there have been several owners and tenants, including Rezső Gottwald (1923-1932). In the post-war period it was largely run by the Csongrád County Catering Company until privatisation in 1994.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
language | english |
Subject, content, audience | |
subject | vendéglátás-történet |
subject | időszaki kiállítás |
subject | védett vendéglátóhely (1980-tól) |
subject | védett berendezés |
subject | étterembelső |
subject | Szőnyi István (1894-1960) festőművész és grafikus |
subject | Haggenmacher Henrik (1855-1917) sörgyáros, vendéglős |
subject | Gottwald Rezső (1873-1932) vendéglős |
subject | Horváth János (?-1926), Horváth Ferenc (?-1900) vendéglősök |
subject | Hóbel (Ferenczi) Jenő vendéglős |
subject | Roszner Sándor (?-1911) vendéglős |
subject | özv. Gottwald Rezsőné vendéglős |
subject | özv. Roszner Sándorné vendéglős |
subject | Horváth Ferenc (?-1940) vendéglős |
subject | vendéglátóipar |
subject | MKVM |
Time and places | |
spatial reference | Szeged, Kelemen László utca 3. |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1970 |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 18 x 24 cm |
colour image | polychrome |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_26094 |
registration number | VIP_8_N-Zs_védés_(védett_vendéglátóhelyek) |