A népi műveltség után érdeklődőknek Szegeden a legmaradandóbb élményt minden bizonnyal a napsugaras házak jelentik. A Tisza-parti városban 1974-ben tett gyűjtőutam során az Alsó-városban ötvenegy sugárdíszes házat találtam, többségét megviselte már az idő, a festék lepergett, a deszkákból kivágott részek letöredeztek, de még így is felemelő élményt nyújtanak. A napsugaras oromzatú házak jelentéséről a századforduló óta írnak s vitatkoznak néprajzosaink. A nagy árvíz után elsőnek Kovács János írt pompás gazdagságú monográfiájában a napsugaras házvégekről: "A Napisten emlékét a háromszög tetővéggel, homlokzattal épített házak képviselték és képviselik még manapság is, amelyeken mindig ott ragyog a sugárzó küllőkkel ábrázolt Nap képe is, melyet a szegedi hajók és malmok faragott díszei között is mindenkor megtalálunk." (1-6. kép) Sebestyén Károly ugyanebben az évben az elődökkel szemben tagadja, hogy a napsugaras házvég az ősi naptisztelet emléke, avval érvel, hogy a napsugár-díszítést csak azóta ismerik, amióta fűrészelt fenyőfát használnak a házak építéséhez. A másik érve az, hogy a tapasztott végű házakon nincsenek Nap-ábrázolások. Bosnyák Sándor e témában részletes összefoglalást ad a Művészet című folyóirat 1978. évi számában.