Munkaszolgálatos levél

text
qualifiedcontent

T. P. munkaszolgálatos cenzúrát megkerülő feketelevele feleségéhez. Tartalma: ebédelt, kitűnő zöldbabpörkölt volt, egy bajtársa feleségének adja oda a levelet, aki itt van látogatóban. Még mindig nem tudják, mi lesz velük, küldjön süteményt, cigarettát, cukorkát, levelezőlapokat, kolbászt, sajtot, zoknit. A gyaloglástól kiszakadnak a sarkak egy nap alatt. Jászberényből múlt kedden jöttek ide, óriás juhakolban alszanak, ha nem esik, kimennek a földekre mezőgazdasági munkát végezni. "A csomag ne legyen nagy és sok, mert akkor elvesznek belőle." Amikor ide kijöttek, motozás volt, elvettek tőle cigarettát, pálinkát nem szabad küldeni, pénzt 50 pengőig, élelmet sem szabad sokat tartani, ne küldjön sokat. Cenzúránál megakadhattak a lapjai, a gyerekkel együtt fényképeztessék le magukat. Borzasztóan sajnálja, hogy pont most nem lehet ott, amikor a gyerek olyan édes. Levelet is írhat, de 4 oldalnál ne legyen több. Ha kifogy a pénze, adja el az öltönyeit és mindent, amit tud. Tartson ki, az Isten segítségével lesznek még együtt boldogok. Kitérés ügyében cselekedjen úgy, ahogy akar. "Rendes körülmények között csak 8 sort írhatok, úgyhogy ha írsz, ne válaszoljál olyanokra, melyeket nem szabadna írnom." Mindenről informálva vannak, újságot olvasnak, pénteken felettük mentek a gépek.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject holokauszt
subject munkaszolgálat
Time and places
spatial reference Jászberény
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
temporal reference 1944.06.07.
Attributes
medium paper
extent 2 oldal, szélesség: 14,8 cm, hosszúság: 10,5 cm
format jpeg
Legal information
rightsholder Holokauszt Emlékközpont
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Holokauszt Emlékközpont
registration number 2011.722.5