Munka és műveltség vetélkedő Hódmezővásárhelyen

text

Gorzsán rendezték meg a mezőgazdasági üzemek Munka és műveltség vetélkedőjének megyei döntőjét. A verseny meghirdetésekor nyolc mezőgazdasági üzem és vállalat 60 szocialista brigádjának ezer tagja jelentette be részvételi igényét. A vetélkedőn megjelent dr. Szalontai József, a vásárhelyi városi pártbizottság első titkára - mint a zsűri elnöke -, továbbá dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A több mint háromórás vetélkedő során a részt vevőknek írásban, illetve szóban művészeti, korszerű műveltségi, valamint gazdaságpolitikai és más, aktuális politikai kérdésekre kellett válaszolniuk. A részt vevő kollektívákat oklevéllel, illetve könyvekkel jutalmazták, a két első helyezett pedig továbbjutott a közeljövőben Szegeden megtartandó megyei vetélkedőre. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1979. május 15.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Kultúra - Közművelődés
Creators, contributors
publisher Csongrád megyei Hírlap
Time and places
place of publishing Hódmezővásárhely
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely-Gorzsa
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-05-15
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma