Hódmezővásárhely országos tárlata

Őszi Tárlat

text

Csaknem százötven művész mintegy ötszáz művét vonultatja fel a Vásárhelyi őszi tárlatok című kiállítás, amelyet az őszi tárlat huszonötödik évfordulója alkalmából rendeztek a Műcsarnokban. Az őszi tárlat egyszersmind megyei tárlat is. Mind Hódmezővásárhelyen, mind itt, most Budapesten egész sor olyan munka látható, amely helyi jelentőségű. Alkotóik meglehetősen széles skálát mutatnak. A kiforrott művészek mellett olyanok is bemutatkoznak, akik még csak próbálkozásaikról számolhatnak be; és olyanok is helyet kaptak a rangos mezőnyben, akiknek kései munkái már csupán halvány visszfényei egykori műveik szépségének. Végül a hódmezővásárhelyi tárlat országos tárlat is. Országos tárlat, tehát helyet kapott itt egész sor miskolci, debreceni, szombathelyi, veszprémi, budapesti művész. Újságcikk : Élet és Irodalom, 1979. június 30.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-06-30
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma