Kiállítás a ráckevei Ady Galériában

Alföldi mesterek képei

text

Az elmúlt évtizedben a ráckevei gimnáziumban megalakult Ady Galéria immár száz állandó kiállítási tárggyal - szoborral, festménnyel, grafikával - rendelkezik. Rendszeresen tartanak tárlatokat is. Ezúttal Pusztai Gyula igazgató a szegedi Móra Ferenc és a hódmezővásárhelyi Tornyai múzeum vezetőitől kért anyagot és dr. Trogmayer Ottó, továbbá dr. Dömötör János összesen 25 művet bocsátott a ráckevei gimnázium rendelkezésére. Nem akármilyen festményeket, hanem mesterműveket, s így az intézet háromszáz nappali és levelező hallgatójának művészettörténeti nevelése, ízlésfejlődése magas színvonalon biztosított. Tornyai János Juss és a Bús magyar sors változata is szerepel e klasszikus értékrend alapján szerkesztett kiállításon Rudnay Gyula, Endre Béla, Koszta József alkotásai mellett. Képen: Kohán György - Vásárhelyi utca, valamint Koszta József - Leány virággal című alkotása látható. Újságcikk: Pest megyei Hírlap, 1979. május 09.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Creators, contributors
publisher Pest megyei Hírlap
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország, Pest megye
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-05-09
temporal reference Ráckeve
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma