Ásóval a Biblia nyomában

Ami Krisztus születése előtt történt

text

Több mint kétszáz éve vita tárgya történészek és teológusok között, hogy a Biblia megtörtént eseményekről tudósít-e, vagy pedig elbeszélései csupán vallási jelentőségűek. E disputában a vitatkozó felek hosszú ideig csak szövegelemzésekre voltak utalva. A múlt század végén azonban szórványosan elkezdődtek azok az ásatások, amelyeken az archeológia egyik fontos ágazatává fejlődött bibliai régészet alapul. Századunkban már mindazokban az országokban megindultak a feltárások, amelyek a bibliai események színhelyei lehettek. E kötet szerzője azt a célt tűzte maga elé, hogy megismertesse olvasóit a bibliai földeken folytatott ásatások eredményeivel, és ezek ismeretében vesse fel a bibliai történetek hitelességének kérdését. Ennek érdekében beutazta a bibliai országokat, felkereste a legfontosabb helyszíneket, beszámol az elvégzett és a folyamatban levő ásatásokról, ismerteti a feltárást vezető régész álláspontját és feltevéseit a leletekről, nem hallgatva el az esetleges ellenvéleményeket sem, végül közli – minden szempontot figyelembe véve – a saját véleményét is. Így megy végig az egész ószövetségi korszakon. Új megvilágításban látjuk az ősatyák: Ábrahám, Izsák és Jákob történetét, Ábrahám elvándorlását a „káldeai Urból”, Jákob nemzetségének betelepülését Egyiptomba, „Izrael fiainak” hányattatásait a fáraók földjén, a Színai hegyén történteket és Kánaán meghódítását. Magnusson fejtegetései nyomán a mondák, mítoszok, legendák új értelmet nyernek, és kibontakozik belőlük Izrael őstörténete. De a bírák korából, a királyok korából is új ismeretek merülnek fel: filiszteus városokat és templomokat ásnak ki, rekonstruálják Dávid és Salamon király korának Jeruzsálemét, és az asszír-babilóni fogság korszakáról való tudásunk is újabb adatokkal bővül. E mindvégig lebilincselően érdekes könyv szerzője 1919-ben született Izlandon, Skóciában él, az edinburgh-i egyetem professzora és a Yorki Régészeti Társulat elnöke. Tudományos munkássága mellett a BBC történelmi és régészeti tárgyú televíziós sorozatainak főmunkatársa. A Közel-Keleten végzett munkája a BBC számára egy tizenkét részes televíziós produkciót eredményezett, amely ennek a kötetnek alapjául szolgált.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject Ásóval a Biblia nyomában
subject Ami Krisztus születése előtt történt
Table of contents
1. Ajánlás
2. A Biblia könyveinek rövidítése
3. Előszó
4. Kezdetben
5. Ábrahám kora
6. Az egyiptomi szolgaság
7. A kivonulás
8. A tejjel-mézzel folyó ország
9. A filiszteusok
10. Dávid háza
11. Az aranyló Jeruzsálem
12. A megosztott ház
13. Farkas az akolban
14. Bábel folyói mentén
15. Az ősidők végükhöz értek
16. Időrendi táblázat
17. A felhasznált forrásművek jegyzéke
18. Az illusztrációk eredete
19. Mutató
open table of contents
Creators, contributors
publisher Gondolat
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1985-01-01
temporal reference 1985
Attributes
medium paper
extent 254 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0246