Tizenkettő egy tucat - Időzavarban Hódmezővásárhely

text

A város egy az országban levő másodikok közül. Hódmezővásárhelyt Szeged előzi meg a csongrádi (rang)sorban. A megyeszékhely vonzó és taszító hatásáról lesz még szó. Dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója, a város volt országgyűlési képviselője szerint, az alföldi második városok helyzete különösen érdekes. "Vegyük példaként a lélekszámot. Százegynéhány esztendővel ezelőtt a lakosság számát tekintve Hódmezővásárhely ötödik volt Magyarországon. A város jelenlegi területén 1869-ben több mint negyvenezer ember élt. Ez a szám most ötven- és hatvanezer között van, aligha mondható el, hogy arányosan nőtt a létszám. Ipari város lettünk, ez tény, de valahogy kevés a vonzerő a letelepedésre. Rossz kifejezés tudom, de nem jut eszembe más: a normális élet az, ami hiányzik. Pontosabban a teljes élet lehetősége. Az ipartelepítés megoldódott Vásárhelyen, a mezőgazdaságban felszabadult munkaerőt helyben foglalkoztatják. Aligha véletlen, hogy az elnéptelenedő, vagy jelentőségükhöz képest kicsiny lélekszámú városok többsége az Alföldön van. Az életkörülmények hibádzanak, azt hiszem. Legalábbis nincsenek összhangban az iparosítás mértékével, az iparosodottság fokával. Dr. Dömötör János 1975-öt említette fordulópontként. Pontosabban a mostani tervidőszak kezdetét. Azóta ugyanis a városnak gazdálkodásra juttatott összeg is kifejezi: Hódmezővásárhely részleges felsőfokú központ. Újságcikk : Magyar Nemzet, 1979. május 17.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Városfejlesztés
Creators, contributors
publisher Magyar Nemzet napilap
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-05-17
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma