Majd möglösz - Időzavarban Hódmezővásárhely

text

Akárhány Hódmezővásárhelyről szóló kiadvány, útikönyvecske, fényképalbum akadt a kezünkbe, szerzőként vagy lektorként mindegyiken ott szerepelt Dömötör János neve. A Tornyai János Múzeum igazgatója - mint oly sokan az ország más tájain boldoguló vásárhelyeik közül - Bethlen-diák volt. Csakhogy ő - számtalan iskolatársával ellentétben - itt maradt. Jellegzetes alakja a városnak, ahogy mondani szokás: intézmény. Volt, aki hozzátette : szinte monopóliuma a vásárhelyi művészeti élet. Való igaz, a képzőművészetre összpontosítok minden erővel, mert ez az, amivel a város beírta a nevét a magyar kultúra történetébe. A Tornyai teremtette alapokon a II. világháború után virágzásnak indult itt a festészet. Vásárhelyi művészet - sokkal tágabb fogalom ez, semhogy az itt élő művészek alkotásaira korlátozódna - mondta Dömötör János. A vásárhelyi szellemi életnek jó néhány vitatott mellőzött alakja volt az elmúlt évtizedekben. Dúltak viták egyes művészek és az egész vásárhelyi művészet körül is, de abban teljes az egyetértés, hogy a vásárhelyi művészet meghatározó szerepet játszik a magyar kultúrában. Újságcikk : Magyar Nemzet, 1979. május 18.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Művészet
Creators, contributors
publisher Magyar Nemzet
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-05-18
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma