Jegyzetek a XXVI. hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatról

"Súly alatt nő a pálma"

text

Képzőművészeti életünk korántsem álló vizében erősítette föl a hullámveréseket a vásárhelyi őszi tárlatok negyedszázados visszatekintő tárlata a budapesti Műcsarnokban. A válogatott művek kiállítása kapcsán parázs vita keletkezett nemcsak a vásárhelyi iskola értékéről, hanem létjogosultságáról is, sőt: tágabb értelemben megkérdőjelezték magát a realizmust is; noha ez - pártdokumentumok állásfoglalása szerint művészetpolitikánk egyik követelménye. a mostani tárlat fővonulatát is azok a festmények alkotják, amelyek "hagyományosan" képviselik a vásárhelyi iskola realizmusát. Tartalmilag sem hoznak újat: a búcsúzó, s közben átalakuló paraszti világot látjuk viszont a vásznakon. Az emberábrázolásra felkiáltó jelként hívja fel a figyelmet a kiállítás egyik - talán - legszebb, legmegindítóbb festménye, Szalay Ferenc "Nyári konyhá"-ja. V. Bazsonyi Arany "Lepel"-jének szfinxszerűsége oldódik Fülöp Erzsébet kis méretű "Ajtó"-jában, Koszta Rozália parasztportréiban, Németh József önarcképeben, Csikós andrás "Mártá"-jában és Kéri László "Koszta kukoricása II." folytonosságot sugalló Koszta-Kéri arcmásolataiban. Az ember-táj kapcsolatában jelent külön színt Fontos Sándor két képe - az egyik, "A megfagyott madár" érzelmesen-értelmesen vall a természet szigorú és áthághatatlan törvényszerűségéről. Ki miként ítéli meg a XXVI. tárlat szoboranyagát, nehéz kideríteni - e sorok írójának tetszettek, sőt nagyon tetszettek. Tóth Valéria a harmónia klasszikus vonásaiban fogant figurái - "Szerelmesek", "Fiatalság" - szemet gyönyörködtetők. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1979. október 21.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Creators, contributors
publisher Csongrád megyei hírlap
Time and places
place of publishing Hódmezővásárhely
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1979-10-21
temporal reference 1979
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma