Hódmezővásárhely és a művészek

Interjú Holler Lászlóné tanácselnök-helyettessel

text

A képzőművészeti nevelésnek, s a vele összefüggő kiállításpolitikának mindenütt nagy jelentősége van az országban. Fokozottan érvényes ez ott, ahol a festészet és az iparművészet olyan hagyományokkal rendelkezik, mint Vásárhelyen. Megyénk második legnagyobb városában ma is szép számmal élnek alkotóművészek: festők, szobrászok, iparművész-tervezők - munkáik az érdeklődés középpontjában állnak. Hogyan valósul meg a kiállításpolitika a gyakorlatban? - kérdeztük Holler Lászlónét, a városi tanács elnökhelyettesét. Tárlatok szempontjából a Tornyai Múzeum a központ; természetes feladata, hogy a képzőművészeti életet segítse. Évente több mint húsz kiállítást rendeznek, részben a múzeumban, részben pedig a Medgyessy teremben. Nemcsak vásárhelyiek jelentkeznek itt alkotásaikkal, gyakran találkozhatunk más területek képzőművészeivel is. A kiállítások közül kiemelkedik az őszi tárlat, s ez olyan seregszemle, amelynek vonzásköre jóval túllépi nemcsak a város, de a megye határait is. Minden őszi tárlat idején kiállítás nyílik külterületen is vásárhelyi anyagból valamelyik termelőszövetkezetben. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. június 04.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
Creators, contributors
publisher Csongrád megyei Hírlap
Time and places
place of publishing Hódmezővásárhely
spatial reference Dél-Alföld, Csongád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1978-06-04
temporal reference 1978
Attributes
medium paper
format jpeg
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number nincs leltári száma