Úttörőmozgalom Hódmezővásárhelyen

Táborozás Mártélyon

image

Mártélyon, a Tisza partján élő Kovács nevű gazdálkodó 400 négyszögöl szilvást hagyott a mindenkori ifjúsági szervezet számára. Csónak-kikötőt építtetett, ahol a gyermekek élénk úttörőéletet éltek a szép Tisza partján. A tagosítás után elmosódtak a határok, így a 440 négyszögöl szilvás is. 1957 után Bozsér Áron a Szék utcai Ált. Isk. akkori csapatvezetője, Czuczi István akkori iskolaigazgatóval mindent megtettek, hogy a tábort újra használhassák az úttörők. A tulajdonjog megszerzése 1958-ban sikerült. A tábor fejlesztésére az Úttörő Elnökségnek nem volt lehetősége. Az Úttörőház Csillebérctől kapott kiselejtezett sátrakat, takarókat. Minden évben 1963-ig az Úttörőelnökség és az Úttörőház őrsvezető tábort szervezett. 1963-ban a vezetőképző táborokat Szegedre helyezték el. Ezután az úttörőcsapatok egész nyáron birtokba vehették a tábor területét.

Subject, content, audience
subject Úttörő
subject Kommunista ifjúsági mozgalom
subject Tábor
Creators, contributors
creator Ismeretlen
Time and places
spatial reference Mártély
temporal reference 1960-as évek, 1970-es évek eleje
Attributes
medium photo paper
extent 8 cm x 11,5 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
source Az úttörőmozgalom Hódmezővásárhelyen című könyv. Szerkesztette: Bíró József
registration number Hmvhely Levéltár Fotótár Iskolák/Úttörőmozgalom/21