Első ízben mutatja be az esztergomi Keresztény Múzeum szőnyegtárának összes régi keleti szőnyegét. A nagy művészi- és történeti értékű szőnyegek többsége a XVII-XIX. században keletkezett, de van közöttük XV-XVI. századi szőnyeg is. Ezek az értékes keleti szőnyegek a legtöbb esetben hagyaték formájában kerültek az esztergomi Főszékesegyház kincstárába. Már a XVI. század végén hagyatékoztak keleti szőnyegeket a Főszékesegyházra, s ilyen hagyatékozások a XVII-XIX. században is történtek. A szűkszavú leírások - a régi szokások szerint - csak a legszükségesebb adatokat említik meg a szőnyegekről. Leggyakrabban azt, hogy milyen volt a szőnyeg színe (fehér vagy piros), esetleg azt, hogy hol készült a kérdéses szőnyeg (török- vagy perzsa földön), s az adatok feltüntették a szőnyegek számát is. A további kutatások választ adhatnak arra, hogy ezek a régi szőnyegek valójában milyen fajtájúak voltak, s egy-egy középkori hagyatékban "fehér" vagy "piros" szőnyegként említett műtárgy esetleg azonosítható lesz a szőnyegtárban jelenleg őrzött példányokkal. Az esztergomi Keresztény Múzeum szőnyeggyűjteménye az egyik legrégibb gyűjtemény hazánkban. A tárban 37 darab szőnyeget őriznek, s ezek közül a kisázsiai (anatóliai) és a kaukázusi szőnyegek ritka és különleges példányok. Kivételesen értékes a múzeumban őrzött XV. századi régi örmény sárkányos szőnyeg, mivel ebből a fajtából csak 60-70 darab maradt fenn az egész világon. Ritkaságnak számít a XVII. századi virágmustrás és állatalakos indiai szőnyeg, egy régi erdélyi "festékes" szőnyeg (kilim), a kaukázusi kilimek, továbbá Rákóczi Erzsébet XVII. századi (francia) savonniere szőnyege is. A második világháború éveiben a szőnyegek sok viszontagságon mentek át, s anyagukban jelentékeny romlás következett be. A háborús éveket követő időkben elvégzett elsődleges mentési munkálatok jószándékúak voltak, de ma már nem kielégítőek. Az Iparművészeti Múzeumban 1976-77-ben végzett tisztítási- és részleges konzerválási munkák a redkívüli értékek fenntartását szolgálták. Az elkövetkezendő években el kell végezni a keleti szőnyegtár legszebb darabjainak teljes restaurálását. A sok kárt szenvedett régi szőnyegek többségét meg lehet menteni, s a restaurálás várható költségei elenyészőek a régi keleti szőnyegek mai beszerzési áraihoz képest. Az esztergomi Keresztény Múzeum szőnyegtárának első szakszerű leírása 1948-ban történt. Csányi Károly múzeumigazgató, kiváló iparművészeti kutató nevéhez fűződik. A második világháború előtti években Layer Károly, Jajczay János, Jajczayné, Kanyó Erzsébet, Csernyánszky Mária és mások adtak választ a kisázsiai szőnyegeket érintő kérdésekre. A kisázsiai (anatóliai) szőnyegek kutatása az elmúlt évtizedekben újabb részeredményeket hozott, de az alapvető meghatározásokon nem sokat változtatott. Teljesen más a helyzet a kaukázusi szőnyegek esetében. Ezt a szőnyegfajtát a kutatók és a szőnyegkedvelők is csak az elmúlt években kezdték alaposabban megismerni. Az esztergomi Keresztény Múzeum ritka és értékes kaukázusi szőnyegei lehetővé teszik e kevésbé ismert szőnyegművesség átfogó jellegű bemutatását. A keleti szőnyegek többsége Ipolyi Arnold püspök nagylelkű ajándékaként került az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonába.